BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több változat az önfoglalkoztatásra

Ma bocsátja társadalmi vitára az önfoglalkoztatást szabályozó elképzeléseit a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium. Információink szerint szakértők korábban több tervezetet dolgoztak ki arra, hogyan lehetne szabályozni a színlelt vállalkozói szerződések alternatíváját jelentő önálló munkavállalást.

Az egyik koncepció szerint az önfoglalkoztató tartósan egy munkaadó javára tevékenykedik, s harmadik személy közreműködését nem veszi igénybe. E formát a polgári törvénykönyvön belül vagy külön törvényben szabályoznák. A másik verzió szerint az önálló munkavállalás kérdését a munka törvénykönyvének egy külön fejezete rendezné. Egyéni vállalkozói engedély nem kellene hozzá, ugyanakkor a munkához kapcsolódó közvetlen költségek leírhatók lennének. Adóbevallásukat önadózóként készítenék el az ily módon foglalkoztatottak. E foglalkoztatotti formának jellegzetessége még, hogy a munkáltatónak korlátozott a feladat meghatározására, illetve módosítására vonatkozó befolyása; a dolgozó munkaidő-beosztását saját maga állapítja meg; kártérítési felelőssége félévi átlagkeresetével megegyező összegig terjed, ha a munkáltatónak gondatlanul, munkaköri feladatainak hibás teljesítésével okoz kárt. Általános szabály lenne, hogy a foglalkoztató biztosítja a munkavégzéshez és kapcsolattartáshoz szükséges eszközöket, gondoskodik a karbantartásukról, s viseli a mindezzel járó költséget. A munkáltató bizonyos kérdésekben a jelenlegi tájékoztatási kötelezettségét meghaladóan lenne köteles informálni az önálló dolgozót. A szabályok betartását a munkaügyi felügyelőség ellenőrizné.

Kidolgozásra vár egyebek közt az, hogy az önfoglalkoztató kártérítési felelőssége gondatlan károkozás esetén meddig terjed; a munkavégzéshez szükséges eszközöket melyik fél biztosítja; az önfoglalkoztató költségeinek megtérítése milyen mértékben lehetséges.

Az új foglalkoztatási forma bevezetése adójogi szabályok módosítását is szükségessé teszi, amire információink szerint a második fél évben kerülhet sor. Így az önfoglalkoztatói formát várhatóan a jövő év elejétől lehetne legkorábban választani. (TTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.