A vízumigénylők mintegy 90 százalékával folytatnak majd személyes beszélgetést a tisztviselők - idézi a The Wall Street Journal Europe Stuart Patt külügyminisztériumi szóvivőt. A kivételeket részben az adott országban kiadott vízumokkal kapcsolatos tapasztalatok, részben az érintett konzulátus teherbíró képessége alapján állapítják meg. A változás horderejét érzékelteti, hogy a 200-nál több vízumkiadó hely tavaly 7,9 millió kérelmet bírált el, és ezek közül 5,7 millió esetben adott beutazási engedélyt.
A jogszabályok a 65 évnél idősebbek, illetve egyes speciális vízumért folyamodók kivételével eddig is előírták a személyes meghallgatást, ám a külképviseletek saját hatáskörükben mentességet adhattak - és az esetek jó részében adtak is - ez alól.
Az USA budapesti nagykövetségének konzulátusa felhívja a nyári utazást tervezők figyelmét, hogy a megnövekedett biztonsági követelmények és a konzulátus korlátozott kapacitása miatt minél hamarabb adják be kérelmüket. Ezeket normális esetben még aznap feldolgozzák, ám egyes esetekben négy hetet is igénybe vehet a dokumentum kiadása.
Washingtonban még dolgoznak az új szabályozás részletein, például a rutinszerű vízumhoszszabbítások elbírálásán. Azt azonban már tudni lehet, hogy az engedélyek kiadása továbbra is a külügyminisztériumhoz tartozik, míg a vízumpolitika alakítása a terrorizmus elleni küzdelem jegyében nemrég létrehozott belbiztonsági tárcánál marad.
Az idegenforgalmi szervezetek, üzleti csoportok és az amerikai felsőoktatási intézmények hevesen tiltakoznak a szigorítás ellen, mondván: egy néhány perces interjú alapján nem lehet jobban kiszűrni a terroristákat, mint a jelenlegi módszerekkel, viszont a turisták, üzletemberek és diákok milliói számára további kényelmetlenséget okoz. A szigorítás kongresszusi ellenzői arra is rámutatnak, hogy a vízummentes listán szereplő 27 ország polgárai továbbra is ellenőrzés nélkül léphetnek be az Egyesült Államokba.
Mint ismeretes, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta számos szigorítás lépett életbe az amerikai hatóságok vízumkiadási gyakorlatában: változott a kitöltendő nyomtatvány és szélesebb körű lett a kérelmezők ellenőrzése. Megszűntek továbbá az olyan egyszerűsített eljárások, mint a Visa Express program, amely akkor vált hírhedtté, amikor kiderült: a gépeltérítők közül többen is ezen az úton kaptak vízumot.
Az amerikai számvevőszék legutóbbi értékelésében azonban továbbra is hiányosságokat tapasztalt a vízumkiadás rendjében, és mindenekelőtt az elbírálás kritériumainak egységesítését sürgette. A most ismertté vált szigorítások - amelyek véglegesítésére és hivatalos bejelentésére heteken belül sor kerülhet - révén ezen igényeknek kíván megfelelni az amerikai kormányzat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.