Noha sok a bizonytalanság a lakástámogatási rendszer átalakítása körül, az egyre valószínűbb, hogy a soron következő lépés még a nyáron megtörténik. Egyes hírek szerint június elejétől lesznek változások, de nem zárható ki, hogy csak egy hónappal később. Ezt a határnapot tenné "esélyessé", hogy a módosított köztisztviselői törvény - amely szintén szabályozza a lakáshoz jutást - ekkortól lesz hatályos, s többen szorgalmazzák, hozzák szinkronba a két jogszabályt. A kormány a "lehető leghamarabb" napirendjére tűzi a kérdést.
Szakmai körökben lapunknak megerősítették, hogy egy családnak egyszerre csak egy támogatott hitele lehet majd, s csak az kaphat ilyet a jövőben, akinek nincs lakástulajdona, illetve ha van, azt el kell adnia. Az még vitatott, hogy az előző lakást 180 vagy 360 napon belül kell értékesíteni. Az ebből befolyó pénzt a felvett kölcsön törlesztésére kell fordítani. Ugyancsak várható, hogy csökken a kedvezményes hitel felső határa: még nincs döntés, hogy az eddigi 30 helyett 20 vagy 15 millió lesz a maximálisan felvehető összeg.
Kérdéses még, hogy azok a szülők igényelhetnek-e kedvezményes hitelt, akik gyermekeiket kívánják lakáshoz juttatni. Horváth Csaba, az Országgyűlés építési és lakásügyi albizottságának elnöke azt az álláspontot támogatja, hogy ez a jog csak akkor illesse meg a lakással rendelkező szülőket, ha a gyermek elérte a nagykorúságot.
A kamattámogatásból fokozatosan kivonul az állam. Mint egy szocialista politikus kifejtette, a jelzálog-hitelezés mindenütt jó üzlet a pénzintézeteknek, de az indokolhatatlan, hogy a bankok nyeresége háromszorosa legyen az európai átlagnak. A "túlságosan nagyvonalú" adókedvezményben is szigorítás várható, ám erre csak jövőre számíthatnak a hitelek felvevői.
Politikai támadásokra ugyan számít a kabinet, lakossági felzúdulásra azonban nem - fogalmazott egy kormánytisztviselő a tervezett módosítások kapcsán. A kormány szerint ugyanis a fenti alternatívák nem érintenek nagy tömegeket. Az MSZP-frakció illetékes munkacsoportjai informálisan már tárgyaltak a koncepcióról, "s keserűen bár, de tudomásul vették" a változtatás irányát - mondta a Világgazdaságnak egy politikus. Közölte: a képviselőcsoport elé akkor kerül a terv, ha bárki kéri ezt, ám erre még nem került sor. Az elvet, miszerint a lakástámogatásokra kiáramló pénz, a költségvetés megterhelése nincs arányban a társadalmi rászorultsággal, nem vitatják. Más forrásból úgy tudjuk, nem biztos, hogy a munkacsoportok tagjai a legfrissebb változatot látták, mert azt csak egészen szűk körben ismerik.
A szabad demokratákat még nem tájékoztatták a kormányzati elképzelésekről. Az SZDSZ-frakció egyik szakpolitikusa úgy látja, az elsődleges szempont a költségvetés stabilitása, minden egyéb az után következik. A szabad demokraták elvárják, hogy amint a tervek határozott formát öltenek, a végső döntés előtt vitassák meg azokat a parlamenti képviselőcsoporttal, vagy annak illetékes politikusaival.
Mindkét kormánypártban számolnak azzal, hogy az ellenzék - elsősorban a Fidesz - össztüzet zúdít majd a kabinetre. Erre utal az is, hogy Áder János a hétfői parlamenti beszédében a kormány egyéves munkáját elemezve már bírálta, hogy a kabinet hozzá kíván nyúlni az előző ciklusban kialakított rendszerhez.
A támadások hevességét talán csökkentheti, hogy a kormány elképzelései szerint a módosításokat egyetlen huszárvágással hajtanák végre még a nyár elején, azért is, hogy a spekulációknak elejét vegyék.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.