BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beolvad a turizmus

Július 1-jétől a turizmus minden területe egységes irányítás alatt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) felügyelete alá tartozik, ám ez nem jár újabb helyváltoztatással. Az átszervezés a minisztérium nevében is megjelenhet - közölte Csillag István gazdasági miniszter egy tegnapi tájékoztatón. Sem szervezeti, sem személyi változás nem lesz a turizmus szakterületen - szögezte le.

A turizmus mai helyzetében a szükségből erény kovácsolnak, ami a belföldi turizmus felfuttatását jelenti. Ezt segíti a Magyar Turizmus Rt. Itthon otthon van kampánya, s az üdülési csekkrendszer idei adókedvezménye. Pál Béla turisztikai államtitkár szerint ennek eredményeként május végéig 2,4 milliárd forint értékű csekket adtak el, ami mintegy 87 ezer vendéget jelent. Már ez az eredmény is meghaladja a tavalyi egész évit. Az idén a csekkforgalomban 2-2,5-szeres növekedést várnak.

Ebben az évben folytatják a turizmus "megörökölt" támogatási rendszerét, mondta Csillag, ám mint hozzátette: újabb, speciálisan a turisztikát érintő lehetőségekkel bővítik azt, s az ágazat kis- és középvállalkozásai az általános vállalkozásélénkítés eszközeiből is részesülhetnek.

Az év elejétől beindított kampány, valamint az extra kampány az év második felében hoz várhatóan eredményt a beutazások terén - fejtette ki Galla Gábor. A Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója ezt a vélekedést azzal indokolta, hogy a külképviseleten dolgozók és a szállodavállalatok előrejelzései is erre utalnak. (LI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.