BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyidejű szigorítás és lazítás

Egyszerre jelentett be szigorító és lazító intézkedéseket a kormány és a jegybank. A kormány kezdeményezésére az MNB - a sávszélesség megtartása mellett - a gyenge irányba tolta el és 282,36 forint/euróra módosította a középárfolyamot. 76 milliárd forintos megtakarítást jelentett be a PM: egy egységes 2,5 százalékos kiadáscsökkentéssel, s a tárcáknál halmozott maradványokból való elvonással próbálják elérni a tervezett 4,5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt az idén.

A bejelentés után az addig is lassan gyengülő hazai fizetőeszköz "bezuhant". Az egy héttel ezelőtti szinthez képest csaknem 20 forinttal többet kell adni egy euróért.

A piac értetlenül áll az információink szerint alku eredményeként meghozott döntés előtt. Úgy vélik, az "árfolyamtúllövés" veszélye az elmúlt hónapokban egy pillanatra sem volt reális, a 250 forint/eurós kívánt árfolyamhoz nem volt szükség az árfolyamsáv módosítására. A döntés a legrosszabb időpontban született ahhoz, hogy a piaci szereplők összezavarodjanak. Több pénzügyi befektető zárta pozícióit és elhagyta a magyar piacot.

Az üzleti körök üdvözölték a lépést, ám azt kevésnek tartják. Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke szerint ez nem lesz elég a versenyképesség erősítéséhez, s már egy éve meg kellett volna lépni. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke további területeken vár versenyképesség-javító intézkedéseket. Fáth Péter, az AmCham ügyvezető igazgatója úgy látja: az akció váratlan volta nem feltétlenül szerencsés, bizonytalanságot okozhat a pénzügyi befektetők számára. "Csendes intervenciókkal" is el lehetett volna érni e hatást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.