Ahogyan a jelenleg is zajló ülésszakot megelőzően, úgy várhatóan ezúttal is határidőre elfogadja a kormány a következő periódusra vonatkozó jogalkotási programját. A menetrend parlamenthez történő benyújtásának határideje ugyanis június 15-e, a kabinet pedig a tervek szerint mai ülésén megtárgyalja és véglegesíti is az erre vonatkozó előterjesztést. Úgy tudjuk, a programot még ezen a héten benyújtják az Országgyűléshez, s arról holnapi ülésén már a házbizottság is tárgyalhat. A korábbiakban egyébként minden kormány idejében gyakran előfordultak csúszások.
Információink szerint az előzetes egyeztetések során a tárcák által javasolt új jogszabályok és törvénymódosítások számát már csökkentették, s a kormány mai megbeszélésén várhatóan mintegy ötven előterjesztést vesznek fel a listára. Az őszi ülésszakok gyakorlatának megfelelően a központi szerepet a következő évre, 2004-re vonatkozó költségvetési törvénytervezet és az adótörvények kapják. Magyarország jövő májusi európai uniós csatlakozásához kapcsolódó "szezonális" sajátosság az is, hogy rendkívül magas lesz az integrációval, illetve a jogharmonizációval összefüggésbe hozható előterjesztések száma, amelyek az összes javaslat több mint felét teszik ki. Az ötven körüli előterjesztésszám "viszonylag magasnak" számít, főként, mivel az őszi ülésszak rövidebb, mint a tavaszi, továbbá a parlamenti tárgyalási idő jelentős részét emészti majd fel a költségvetés és az adótörvények vitája. Emellett elképzelhető az is, hogy az e hetihez hasonlóan az európai parlamenti ügyekben érintett honatyák távolléte miatt ősszel is lesz(nek) egyhetes tárgyalási szünet(ek). Így a menetrend fokozottabb munkaterhet róhat a képviselőkre.
A kormány a most végéhez közeledő ülésszakra ötvenegy tervezet elfogadását irányozta elő. Emlékezetes, hogy Szili Katalin házelnök a tavasz folyamán két ízben is az előterjesztések "ütemesebb" beterjesztését kérte a kormánytól. A jelek szerint kezdeményezése sikeresnek bizonyult, hiszen parlamenti szakértők szerint a program hozzávetőleg kétharmadát teljesítette, azaz az utolsó, június 23-ai ülésen teljesíti a Ház. (GA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.