BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éretlen a brit gazdaság az euróra

Gordon Brown brit pénzügyminiszter szerint az ország gazdasága még nem érett az euró átvételére. Parlamenti beszédében azonban Brown számos érvet is felsorolt amellett, hogy Nagy-Britannia számára valamikor majd előnyös lesz a monetáris unióhoz való csatlakozás.

Brown parlamenti beszédét megelőzően a pénzügyminisztérium 18 tanulmányt tett közzé, amely a közös valuta átvétele mellett és ellen szóló érveket elemezte. A szakértők az euró bevezetését a jelenlegi 72 pennys árfolyam alatt, 75-85 penny mellett tartanák ideálisnak. A jelentések egyike szerint a mostani árfolyamon való belépés az inflációt négy százalék fölé gyorsítaná.

A monetáris uniós csatlakozás elhalasztása mellett szól az is, hogy a brit üzleti ciklus inkább az amerikaival, mint az európaival korrelál. Nagy-Britannia GDP-jének ingadozásai ráadásul szélsőségesebbek, mint a kontinentális Európa nagyobb gazdaságaié. Nem érett a monetáris uniós tagságra az ország munkaerőpiaca sem; a bérek rugalmasságát "komoly teszt elé állítaná" az euró bevezetése. A szakértők szerint a brit munkaerőpiac rugalmassága ugyan javult az utóbbi időkben, de a kormánynak még sok a tennivalója ezen a területen.

A tanulmányok alapján Brown úgy ítélte meg, hogy az euróval kapcsolatos döntés alapjául szolgáló öt gazdasági teszt közül mindössze egy teljesült. A pénzügyminiszter bizakodóan szólt azonban az euró majdani átvéte-lének kereskedelmi előnyeiről. A Nagy-Britannia és az eurózóna közötti kereskedelem 5-50 százalékkal nőhetne a közös pénz használata esetén, és az ország 5-10 százalékkal lehetne gazdagabb.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.