EU-állások: nem ez a végső esély
Nem a most meghirdetett EU-s állások jelentik az egyetlen esélyt a magyarok számára az unió alkalmazottai közé való kerülésre - hangsúlyozta Györkös Péter külügyminisztériumi főosztályvezető az uniós munka iránt érdeklődők részére szervezett tegnapi tájékoztatón. Mint ismert, az EU személyzeti felvételi hivatala (EPSO) június 24-ig várja az első 620 olyan határozatlan idejű munkaszerződéssel járó állásra a jelentkezéseket, amelyeket kizárólag magyar állampolgárok számára hirdetett meg (VG, 2003. május 30., 7. oldal). Györkös Péter szerint ősszel magasabb beosztásokba is megkezdi a magyarok toborzását az EU, a csatlakozástól kezdődően pedig folyamatosan lehet majd jelentkezni honfitársainknak is az évente több ízben kiírandó pályázatokra.
A magyar kormány nem preferálja, de nem is akadályozza meg, hogy köztisztviselők jelentkezzenek ezekre az állásokra - szögezte le Tóth Zoltán belügyminisztériumi közigazgatási államtitkár. A potenciális jelentkezők minél jobb tájékoztatása érdekében a BM, a KüM és a MeH honlapjára is felkerülnek a legfontosabb tudnivalók.
Egyelőre nem világos, szükség lesz-e a jelentkezők egyetemi diplomájának hiteles fordítására is a versenyvizsgákon, de a hallgatóság soraiból érkezett felvetésre a kormányzat jelen lévő képviselői megígérték, hogy tisztázzák az ügyet az EPSO-nál. Az viszont bizonyos, hogy nem elég a főiskolai szintű oklevél az A8-as kategóriára jelentkezők esetében, ehhez feltétlenül egyetemi diploma kell - húzta alá Orova Márta, a BM Önkormányzati EU Információs Központ vezetője. A szintén most meghirdetett titkár(nő)i állásokra viszont bármilyen érettségit elfogadnak, nem csupán a gimnáziumit, hanem a szakközépiskolait is. Az is tisztázódott, hogy elég, ha a beadási határidő napjára kapja kézhez valaki a diplomáját, hiszen azt majd csak szeptember-október táján kell ténylegesen is bemutatni.
A MeH képviseletében jelen lévő Sivák József helyettes államtitkár szerint most dolgoznak a részleteken azzal a tervezett felkészítővel kapcsolatban, amelylyel a potenciális pályázókat szeretnék segíteni. Ezt a hallgatóság soraiból többen is úgy értékelték, hogy ezek szerint a kormányzat máris elkésett.
Ahhoz viszont, hogy a jelentkezni szándékozók ne késsenek el, nem árt tudni, hogy az EPSO honlapján található pályázati űrlap, illetve az előzetesen kitöltendő regisztrációs adatlap (az úgynevezett EPSO-profil kialakítása) meglehetősen bonyolult és többlépcsős folyamat. Ennek dacára kapkodni sem célszerű, mivel a rendszer csak egyszer enged regisztrálni bárkit, s ha hibás adatokat gépel be valaki, javítási lehetősége nincsen. Az EPSO-pályázatoknál megszokott óriási túljelentkezés miatt általában a legkisebb adminisztrációs hiba is kizárást eredményezi. (UGy)


