Fejlesztések a Nitrogénműveknél
Az elmúlt években éves szinten mintegy 500 millió forintos fejlesztést és beruházást valósított meg a péti Nitrogénművek Rt. A mintegy ezer - egyharmad részben várpalotai - dolgozót foglalkoztató társaság tavaly energiaracionalizálási programot valósított meg, valamint modernizálta a vállalat irányítási rendszerét.
A nitrogénhatóanyag-tartalmú műtrágyákat: ammónium-nitrátot, pétisót, karbamidot, nitrosolt gyártó társaság az ammóniaüzemben végrehajtott energiaracionalizálási beruházás során 0,8 megawatt saját villamosenergia-termelő kapacitást alakított ki, 200 millió forintos beruházással. A vízellátás irányítási rendszerének modernizálására 90 millió forintot fordítottak. Jelenleg folynak a Nitrogénművek új, 1500 tonna napi kapacitású salétromsav-üzemi beruházásának előkészítő munkái. Ennek megvalósulásával a korábbi négy üzemegység végleg leáll majd.
A Várpalotától a település leválásával 1997 októberében Pétfürdőhöz került gyár vertikális, egymásra épülő technológiai rendszerben termel. A cég alapüzeme a Kellogg-technológiájú ammóniaüzem, amely földgázból és levegőből ammóniát állít elő; ez termékei alapanyaga. Jelenleg a gyár évi 330 ezer tonna nitrogén-hatóanyagú műtrágya előállítására alkalmas.
A Nitrogénművek további termékei közé tartoznak a vegyi termékek, az ipari gázok, de diabetikus édesipari termékek előállítását is végzik Pétfürdőn. A cég nádudvari telephelyén folyékony műtrágyát gyártanak.
Az elsősorban a hazai piaci igényeket kielégítő társaság kisebb arányban exportra is szállít: főleg a környező országokba, így Olaszországba, Ausztriába és Szlovéniába. Belpiacon termelésük 81 százalékát értékesítik.


