BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatódó vita az mrp-ről

Míg a munkavállalói oldal az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) tegnapi ülésén több ponton is kifogásolta a munkavállalói résztulajdonosi programról (mrp) szóló törvényt módosító javaslatot, a munkaadók a kormányoldal előterjesztéséhez kevés észrevételt fűztek. A munkaadók szerint ugyanis a jogalkotók elkéstek a korrekcióval, a korábbi évek kivásárlási anomáliáit már nem lehet orvosolni. A munkaadói oldal szóvivője, Szűcs György szerint nem privatizációs technikát, hanem a piacgazdasági körülményekhez közelítő jogszabályt kell alkotni.

A munkavállalók el szeretnék érni, hogy a jogszabály visszamenőlegesen rendezze a visszaéléseket, a tulajdonuktól sok esetben külső kényszer hatására megvált dolgozók vagyoni helyzetét. Állásfoglalást várnak a kormányoldaltól: a még nem privatizált vállalatoknál, az egészségügyi intézmények magánosításakor kívánják-e segíteni a munkavállalói tulajdonszerzést; s a tulajdonszerzéshez terveznek-e pénzügyi támogatást. Az előterjesztő kormányoldal nem akar drasztikusan beavatkozni a kialakult helyzetbe - fogalmazott Nemes András, az igazságügyi tárca szakértője. Ám még nem alakította ki végleges álláspontját a munkavállalói oldal felvetéseiről. Így további szakértői egyeztetéseket fognak lefolytatni a felek. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.