Giscard megdolgozza a konventet
Ma külön konzultációt tart az uniós alkotmány megszövegezésén dolgozó konvent elnöke és két alelnöke a törvényhozó testület különböző csoportjaival, hogy mindenkivel elfogadtassák az immár nagyrészt közzétett tervezetet. Valéry Giscard d'Estaing és két helyettese a nemzeti parlamentek tagjaival, az Európai Parlament képvise-lőivel, továbbá a tagállamok delegáltjaival és az Európai Bizottság illetékeseivel vitatják meg az előrelépés lehetőségét.
A megbeszélések alapjául az az elnökségi tervezet szolgál, amelyet az elmúlt hét eleje óta több részletben ismertettek és amely az egyeztetések függvényében azóta is folyamatosan "mozog". E hét elején például a leginkább vitatott intézményi fejezetben tett le az asztalra újabb változatot Giscard - emlékeztet az EurActiv.
Ezen a területen tovább romlott az előrelépés esélye azóta, hogy kilenc tag és -jelölt ország a hét végén nyilatkozatban állt ki a nizzai szerződésben rögzített intézményi erőegyensúly sérthetetlensége mellett (VG, 2003. június 2., 3. oldal). Márpedig az idő egyre fogy: nem egészen három hét - és ezalatt két, egyenként kétnapos plenáris ülés - van hátra a június 20-án kezdődő szaloniki EU-csúcsértekezletig, amelyre a konventnek el kell készítenie végleges alkotmánytervét.


