BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

ISPA-start Hajdú-Bihar megyében

Tucatnyi, szennyvízkezeléssel kapcsolatos, esetenként több tíz milliárd forint értékű zöldberuházás végrehajtását tervezi a környezetvédelmi tárca az EU kohéziós alapjának támogatásából. Az ISPA előcsatlakozási alapból korábban elnyert pályázati pénz felhasználásával az első beruházás egy-két héten belül kezdődik meg Hajdú-Bihar megyében.

Budapesten, valamint tizenkilenc vidéki helyszínen valósulhatnak meg az első környezetvédelmi beruházások az EU kohéziós alapjának támogatásával. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban (KVM) összesen 12 szennyvízkezelési, 2 ivóvíz-minőségi, 5 hulladékgazdálkodási és egy kármentesítési projekt előkészítése kezdődött meg, amelyek kivitelezése - kedvező brüsszeli döntés esetén - már nem az előcsatlakozási alapok, hanem az EU kohéziós alapjának (társ)finanszírozásával valósulhat meg. Mint Becker László, a KVM főosztályvezetője kérdésünkre elmondta: a pályázatok előkészítését segíti, hogy néhány napja Brüsszel mintegy 7 millió euró támogatást ítélt meg Magyarország számára a projektek terveinek kidolgozására. A Brüsszelbe benyújtandó projektjavaslatok listájáról a környezetvédelmi tárca hoz döntést. A pályázati anyagok végleges kidolgozása a brüsszeli jóváhagyást követően kezdődhet meg.

A kohéziós támogatás felhasználásával megvalósítani szándékozott beruházások között kétségtelenül a legnagyobb a budapesti központi szennyvíztisztító megépítése lehet, amelynek előkészítése már előrehaladott állapotban van. A KVM tervei szerint a beruházás társfinanszírozására vonatkozó támogatási kérelmet a magyar szervek még a fél év vége előtt eljuttatják Brüsszelbe. Ennek elbírálása - a projekt nagysága miatt - legalább fél évet vesz igénybe, de ezzel párhuzamosan folytatódnak az előkészületek magyar részről, s a tervek szerint 2004-ben a kivitelezői tendereket is kiírják. Az EU Magyarország számára 2004 és 2006 között összesen 494 millió eurót biztosít környezetvédelmi célokra a kohéziós alap terhére.

Fordulóponthoz érkezett a korábban megítélt ISPA-támogatások felhasználásának ügye is. A kohéziós támogatás mintájára létrehozott előcsatlakozási alapból Magyarország az elmúlt három évben összesen 16 projekthez nyert támogatást, együttesen 290 millió euró értékben. Bár a beruházások kivitelezéséhez, a korábban vállalt mintegy 60 milliárd forintos önrész mellett, jelentős - 17 milliárd forint - plusz kormányzati támogatás odaítélésére van szükség, az első projekt építési munkálatai június 10. körül megkezdődnek. A Hajdú-Bihar megyei regionális hulladékgazdálkodási program finanszírozására Magyarország a 2000-es ISPA-pályázatok keretében 14 millió euró támogatást kapott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.