BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvező a nyolcmilliárdos deficit

A legoptimistább előrejelzéseknél is jóval kedvezőbben alakult az államháztartás májusban. Az alig több mint nyolcmilliárdos deficittel az első öthavi hiány nem több, mint tavaly ilyenkor. A pénzügyminiszter az éves előirányzat tarthatóságában reménykedik.

A magyar államháztartás májusi hiánya 8,3 milliárd forint volt, holott a Reuters által megkérdezett elemzők előzetesen 60 milliárdot vártak. Az adat akkor is igen kedvező, ha beszámítjuk, hogy a május eleji munkaszüneti napok miatt 25 milliárd forintyi bért korábban fizettek ki. Az év első öt hónapjában a hiány 408,7 milliárd forint volt, hozzávetőleg anynyi, mint tavaly. A PM közleménye szerint eddig a teljes éves deficit-előirányzat 49,1 százaléka teljesült. A Luxemburgban tartózkodó László Csaba pénzügyminiszter a Reutersnek azt mondta, az első négy hónap rossz adatsora szezonális okok következménye. A most közzétett számok László Csaba szerint nagyon kedvezőek, de még óvatos elemzésre van szükség.

A miniszter tartja magát ahhoz az előirányzathoz, hogy a deficit a GDP 4,5 százaléka lesz.

Jelenleg az államháztartási deficit a magyar makroadatok egyik leggondosabban elemzett száma. Tavaly 9,4 százalékos volt a hiány, és a PM az ez évre tervezett 4,5 százalék után jövőre a deficitet 3 százalékra akarja leszorítani.

Az elemzők általában mérsékelt optimizmussal kommentálják a tegnap közzétett adatot.

Tóth Illés, a DZ Bank elemzője a Bloomberg hírügynökségnek azt jósolta, hogy a második fél évben az államháztartás teljesítménye látványosan javul majd.

Barcza György, az ING Bank elemzője emlékeztette lapunkat, hogy az áprilisi adatokat eltorzították az előre hozott bérfizetések. Szerinte az éves deficit a jó adat ellenére túlteljesül, mert lelassult a gazdasági növekedés. A mostani adatok viszont reményt nyújtanak arra, nem fog összeomlani a költségvetés.

Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő szakértője arra figyelmeztet, hogy a költségvetés alakulása mellett a közeljövőben napvilágra kerülő külkereskedelmi statisztika és a fizetési mérleg együttes ismerete is szükséges ahhoz, hogy a piac reális képet alkothasson a makrogazdasági folyamatokról.

Belyó Pál, az Ecostat igazgatója az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy lassan beérnek a költségvetési szigorító intézkedések, a második fél évben már lassabban fog növekedni a deficit. A tervezett 832 milliárdos éves hiányt nem tartja irreálisnak. Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa a nagyobb fogyasztáshoz kapcsolódó forgalmi adóbevétellel és az evából befolyó pénzekkel magyarázta a kedvezőbb egyenleget. Szerinte tartható lesz a 832 milliárdos hiány.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.