Kísérlet a békére
Az Egyesült Államok kormánya és személy szerint elnöke is elkötelezte magát a palesztin állam megteremtése mellett - jelentette ki George Bush az egyiptomi Sarm el-Sejkben, ahol néhány arab vezetővel tartott találkozót. A házigazdán, Hoszni Mubarak egyiptomi elnökön kívül ott volt Abdullah jordániai király, a szaúdi trónörökös Abdullah herceg, Hamad bahreini uralkodó és Mahmud Abbász, az új palesztin kormányfő. Egyiptom és Jordánia már régebben külön-békét kötött Izraellel, Szaúd-Arábia pedig tavaly terjesztett elő olyan béketervet, amely végkifejletében Izrael elismerését javasolta az arab államoknak. A palesztin kormányfő ma tárgyal a jordániai Akabában Bush elnökkel és Ariel Saron izraeli kormányfővel az útitervként ismert, amerikai részvételű békekezdeményezés valóra váltásáról.
A Sarm el-Sejk-i csúcson is az izraeli-palesztin megbékélésről volt szó, s az arab résztvevők a BBC értesülése szerint vállalták, hogy "intézkedéseket hoznak a közel-keleti terrorcsoportok támogatásának megszüntetésére": megakadályozzák, hogy az illegális csoportok pénzhez jussanak. Támogatásukról biztosították a Palesztin Hatóságnak az erőszak megszüntetése érdekében kifejtett erőfeszítéseit, s megígérték, hogy a palesztinokat csak a hatóságon keresztül segélyezik.
Bush amellett foglalt állást, hogy Izrael biztosítsa: a megszállt területeken lévő telepei nem akadályozzák a palesztin állam összefüggő területének kialakítását. Ez lesz egyébként az útiterv megvalósítása során az egyik legnehezebb tárgyalási téma. Az amerikai elnök a palesztin államiságot, az izraeli biztonságot, az átfogó és igazságos békét nevezte az útiterv céljának.


