Alapvetően egyetért a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) minapi cikkének megállapításaival a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara adó-, vám- és beruházási kérdésekben illetékes osztályvezetője. A német lap cikke szerint egy évvel Magyarország EU-csatlakozása előtt egyre több a panasz a külföldi beruházók részéről a magyar adó- és vámhatóságok növekvő önkényeskedése miatt, s az állami engedélyek megadása körüli képtelenségek is szaporodnak.
A cikkel összefüggésben Carsten Hendrych érdeklődésünkre a cég megnevezése nélkül megemlített egy esetet, amikor a vámhatóság a tarifabesorolást illetően nem jogszerűen járt el, s emiatt a német cég magyarországi vállalatának 90 millió eurós kára keletkezett. Egy másik társaságnál ugyanarra az évre vonatkozóan kétszer végeztek visszamenőleg adóellenőrzést, ami szintén károkat okozott a cégnek. Mint a kamara osztályvezetője hangsúlyozta, nem egyedi esetekről van szó, s elmondása szerint hasonló tapasztalatai vannak a budapesti brit kamarának is.
A lap a nemrég Magyarországon járt bajor gazdasági miniszterre, Otto Wiesheura hivatkozott, aki szerint "egyes esetekben nagy bosszúságunk támadt a magyar állami hatóságokkal". A lap szerint a befektetők kedvezőtlen véleményét az ismétlődő, teljesen indokolatlan adóellenőrzések váltották ki.
Az APEH szóvivője az üggyel kapcsolatban lapunknak leszögezte: az adóhatóság feladatait törvények határozzák meg, ezek tartalmazzák az ellenőrzési tevékenység lefolytatását is. Lovas György hozzátette: az ellenőrzés valamennyi fázisáról olyan dokumentumok keletkeznek, melyek hűen tükrözik az eljárások menetét, és így utólagosan is ellenőrizhetővé válnak az egyes vizsgálatok. Az adóhatóság nem tesz és nem is tehet különbséget az adózók között, s a szóvivő meggyőződése szerint az APEH eljárásai során minden esetben kellő alapossággal és körültekintéssel végzi tevékenységét. Sem német, sem más külföldi tulajdonú cég esetében nem tudnak olyan konkrét ügyről, ahol az adózó különösen erőteljesen kifogásolta volna az adóhivatal eljárását. Ha lenne ilyen, "azt minden esetben alaposan megvizsgálnánk, és ha tényleges joghátrány érné az adózót, azt orvosolnánk" - fogalmazott az APEH szóvivője.
Az ügy másik érintettje, a VPOP szóvivője lapunk megkeresésére annyit közölt: utánanéznek a kérdéses panasznak, és a későbbiekben kívánnak reagálni a felvetésekre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.