Mi a helyzet házunk táján?

2003-tól a háztartásokra vonatkozóan új, pénzügyiszámla-rendszerű adatokat publikálunk, melyek összhangban vannak a más gazdasági szektorok finanszírozását bemutató pénzügyi számlákkal.

A pénzügyi számla adatok legfőbb mutatója a nettó finanszírozási képesség, amely a gazdasági szektorok pénzügyi megtakarításait jellemzi. A háztartások nettó finanszírozási képessége meghatározható finanszírozási oldalról (a pénzügyi eszközökben és forrásokban bekövetkezett változások alapján) és jövedelemoldalról egyaránt. A háztartások pénzügyi megtakarításainak mértéke függ attól, hogy a folyó jövedelmeikből a fogyasztás és beruházás után mennyi áll rendelkezésre más szektorok finanszírozására.

A háztartások nettó finanszírozási képessége az elmúlt öt évet vizsgálva csökkenő trendet mutat. Az 1998-ban 9,3 százalékos pénzügyi megtakarítási ráta (a pénzügyi megtakarítás GDP-hez viszonyított aránya) 2002-re 2,3-re mérséklődött (lásd 1. ábra). A nettó pénzügyi megtakarítás csökkenésének két fő összetevője van. Egyrészt mérséklődött a pénzügyi eszközök állománynövekedésének dinamikája, másrészt a háztartások tartozásai ettől jóval erőteljesebben emelkedtek. A növekvő fogyasztási kiadást a háztartások részben a magasabb jövedelmekből, részben fogyasztási hitelekből finanszírozták. A legnagyobb mértékű visszaesés tavaly volt, amikor a reálbérek jelentős emelkedése ellenére a nettó pénzügyi megtakarítás nominális összegét tekintve majdnem az egy évvel korábbi felére esett vissza.

Az elmúlt öt évben a nettó pénzügyi megtakarítások alakulását tehát elsősorban a háztartások eladósodottsági szintjének növekedése jellemezte (lásd 2. ábra). A fogyasztási (áruvásárlási, személyi, gépkocsi-vásárlási) hitelek felvétele már az időszak kezdetén növekvő ütemben bővült, az ingatlankölcsönök állománya ugyanakkor mérséklődött, és lejártak olyan hitelkonstrukciók (privatizációs részvényvásárláshoz nyújtott halasztott fizetési kedvezmények, állampapír-vásárlásra nyújtott kölcsönök), melyek szintén jelentős állománycsökkenést eredményeztek. 2000-ben két figyelemre méltó folyamat kezdődött a háztartások hitelfelvételében. Egyrészt - az újonnan épített lakásokra 2000 elején bevezetett állami támogatásoknak köszönhetően - az ingatlanhitelek iránti igény lassan emelkedni kezdett. Ez a folyamat tovább erősödött az elmúlt évben, amikor a kedvezményeket a használt lakásokra is kiterjesztették. 2002-ben a nettó ingatlanhitel-felvétel az előző évi háromszorosára emelkedett, 460 milliárd forintot tett ki. A másik figyelemre méltó jelenség, hogy megnőtt az egyéb pénzügyi vállalatokkal szemben fennálló tartozások részaránya. Ez jellemzően a pénzügyi vállalkozások nyújtotta gépkocsi- és áruvásárlási kölcsönök súlyának növekedését jelenti.

A háztartások elsősorban hitelintézetekkel állnak pénzügyi kapcsolatban. Eszközeik mintegy 30 százaléka betét (lásd 3. ábra), kölcsöneiknek pedig közel 80 százaléka származik banki forrásból. Bár a banki betétek állománya az elmúlt öt évben megduplázódott, részaránya a háztartások pénzügyi eszközein belül folyamatosan csökkent, az 1997. évi 40-ről 30 százalékra esett vissza. Ezen belül mérséklődött mind a forint-, mind a devizabetétek aránya.

A háztartási adatok pénzügyiszámla-rendszerű összeállításával megjelentek a pénzügyi eszközök között a tőzsdei mellett az egyéb részvények és üzletrészek is, mintegy 30 százalékos részaránnyal. A tulajdonosi részesedéseken belül meghatározó az üzletrészek szerepe, miközben a tőzsdén jegyzett papírok az öszszes pénzügyi eszköz mintegy 1 százalékát jelentik csupán.

Az elmúlt öt évben folyamatosan emelkedett a pénzügyi közvetítők nem banki szolgáltatásai iránti igény a háztartások körében. Ezt mutatja a befektetési jegyek, valamint a nyugdíj- és egyéb biztosítási követelések (biztosítástechnikai tartalékok) részarányának jelentős bővülése, miközben a pénzügyi befektetések közvetlen formái (kötvény- és részvényvásárlás) háttérbe szorultak. Azt a folyamatot, hogy 1997 vége és 2002 között a nyugdíj- és egyéb biztosításokból fakadó követelések aránya 5-ről 12 százalékra emelkedett a háztartások pénzügyi eszközein belül, a jogszabályi feltételek - az életbiztosítások és önkéntes pénztári befizetések szja-kedvezménye, az önkéntes nyugdíjpénztárakba történő munkáltató befizetési lehetőség - is segítették. Meghatározó szerepe volt továbbá a nyugdíjpénztárakkal szembeni követelések gyors felfutásában az 1998 elején életbe lépett nyugdíjreformnak.

A háztartások bővülő pénzügyi eszközeiben a készpénz aránya lényegében nem változott, mivel az infláció csökkenésével a készpénztartás veszteségei mérséklődtek.

A nettó pénzügyi vagyon változásának három fő összetevője van: tranzakcióból, átértékelődésből és egyéb volumenváltozásból származó állományváltozás. A tranzakciók aggregált mutatószáma a nettó finanszírozási képesség, melyről már a korábbiakban szó volt. A háztartási szektor nettó pénzügyi vagyonának változása és a nettó finanszírozási képessége mutatók közötti különbség elsősorban a pénzügyi instrumentumok árának változásából (átértékelődés) adódik, az egyéb volumenváltozás a háztartási szektor esetében elhanyagolható. A hitelviszonyt megtestesítő instrumentumokon keletkező kamat a nemzeti számla módszertanok alapján a hitelezők tulajdonosi jövedelme. Infláció esetén az árszínvonal-emelkedés beépül a névleges kamatlábakba, ez szolgál az inflációból adódó veszteség ellentételezésére. Így a kamatjövedelem kétfelé bontható: a reálkamatból származó jövedelemre és az inflációból származó értékvesztés kompenzációjára.

A hazai inflációnak különböző hatása van a deviza- és a forinteszközökre. A devizaeszközöket az inflációs értékvesztéstől az árfolyam növekedése, a forinteszközöket a magas nominális kamat óvja meg. A módszertan szerint a devizaeszközök árfolyamváltozásából eredő állományváltozása nem számolható el jövedelemként, így a pénzügyi számlákban sem tranzakcióként, hanem átértékelődésként kell kimutatni.

Ezen túlmenően a nemzeti számla módszertan (SNA93) egy alternatív kamatelszámolást javasol abban az esetben, ha az infláció magas szintje miatt a nominális kamatokba foglalt inflációs kompenzáció mértéke jelentős. Ennek lényege, hogy a kamatok azon részét számoljuk el jövedelemként - így a pénzügyi számlákban tranzakcióként -, amely az inflációs kompenzációt meghaladja, míg magát az inflációs kompenzációt átértékelődésként mutatjuk ki. (Lásd keretes írásunkat.)

Kamatokba foglalt inflációs kompenzációt a kamatozó instrumentumokra (betétek, hitelek, állampapírok, állampapírba fektető befektetési jegyek, élet- és nyugdíj-biztosítási díjtartalékok) számolunk. Az inflációs kompenzáció elsősorban az infláció mértékétől függ, emellett természetesen hatással van rá a kamatozó állományok nagysága (5. ábra).

A nettó finanszírozási képességből a kamatokba foglalt inflációs kompenzáció levonásával jutunk el az operacionális nettó finanszírozási képességhez. Ez a mutató lehetővé teszi, hogy a nettó finanszírozási képesség térben és időben összehasonlítható legyen, mivel az inflációs szintek különbözőségéből eredő torzító hatásokat nem tartalmazza. Az operacionális nettó finanszírozási képesség - a nettó finanszírozási képességhez hasonlóan - a háztartások pénzügyi megtakarításának az elmúlt éveket jellemző csökkenő trendjét mutatja, csak alacsonyabb szinten (4. ábra). Nem tartalmazza ugyanis azt a hatást, amit a tőke inflációs értékvesztésének a kompenzációja okoz.

Az EU statisztikai hivatala által a tagországoktól és a tagjelöltektől összegyűjtött éves pénzügyi számla adatok lehetőséget adnak a nemzetközi összehasonlításra. A háztartások tulajdonában lévő pénzügyi eszközök öszszetételét vizsgálva megállapítható, hogy az uniós országokban átlagosan mintegy 20 százalékponttal magasabb a biztosítástechnikai tartalékok aránya és 6, illetve 15 százalékponttal alacsonyabb a részvények és egyéb tulajdonosi követelések, illetve a készpénz és a betétek aránya a hazaihoz képest (lásd 6. ábra).

A fejletlen tőkepiaccal rendelkező országok hagyományos befektetési formájának számító bankbetétek súlyának csökkenése a biztosítástechnikai tartalékok javára Magyarország idősoros adatain már öt év leforgása alatt is érzékelhető (lásd 3. ábra), és ez a folyamat minden bizonnyal folytatódik a jövőben is.

A háztartások tartozásainak és követeléseinek egy főre jutó állományát tekintve szembetűnő különbségek figyelhetők meg az egyes országok között (lásd 7. ábra). Magyarországon a pénzügyi eszközök egy főre jutó átlaga jelentősen elmarad az uniós országok adatától, és hasonló a helyzet a tartozások esetében is.

A csatlakozó országok közül - Cseh- és Lengyelországot véve összehasonlítási alapul - az egy főre jutó pénzügyi eszközök állománya Magyarországon és Csehországban közel azonos (4,3 és 4,6 ezer euró). A tartozások egy főre jutó átlagában (0,5 ezer euró) inkább Lengyelországhoz állunk közelebb, szemben a csehek 1,1 ezer euró átlagos hitelállományával.