BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nemzetközi kistérségi szerződés

Országosan is egyedülálló nemzetközi kistérségi szerződést írt alá 2001 októberében a várpalotai napokon a város önkormányzata és a kistérség önkormányzatai a testvérrégiók képviselőivel. A szerződés célja, hogy az élet minden területére programokat ajánljanak a testvértérségeknek, amely rendezvényeken önkéntes csatlakozással bárki részt vehet. A korábbi években már két alkalommal megtartották az iskolások kórustalálkozóját, de nyelvi táborokban is részt vehettek az érdeklődők. A szerződés ezenkívül lehetőséget biztosít szereplésre a kistérségi kiállításokon, illetve üzletember-találkozókon is. A szerződés aláírói között van az osztrák Wolsberg központú Lavant-völgyi és a szlovén Koroska-völgyi kistérség, amelynek Slovenj Gradec a központja, valamint a középolasz, Fermo központú Marche tartomány.

A város legnagyobb rendezvénysorozatának számító, az idén októberben mintegy 15 eseménnyel megtartandó várpalotai napok pedig hetvenkét órán keresztül kínál változatos programokat. Az immár hagyományosnak számító fesztivál a település valamennyi korosztályát felvonultatja, különféle művészeti ágakban. A rendezvény megnyitóján, valamint a gálaműsorban szereplőket a település iskoláinak és óvodáinak legszínvonalasabb produkcióiból választják ki az esemény rendezői.

A rendezvénysorozat keretében többek között művészeti együttesek lépnek fel, képzőművészeti kiállításokat tartanak, de például kertbarátkör-kiállítás is lesz. Ugyanakkor sportrendezvényeket is szerveznek. Ezek közé tartozik a nemzetközi félmaratoni verseny. A maratoni táv felét futja a mezőny. Ezzel párhuzamosan 6 kilométeres tömegfutás is szerepel a műsoron. Ez a sportrendezvény hozta össze korábban Várpalota olasz testvérkapcsolatait. A szövetséges kistérségek és testvérvárosok - közéjük tartozik Wolsberg, Petrozsény, valamint Körmöcbánya - képviselői évről évre jelen vannak a rendezvénysorozaton.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.