BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs "szlovák kiskapu"

Aligha kell arra számítani, hogy a magyar cégek és magánszemélyek tömegesen fognak Szlová-kiába "átigazolni" adózás szempontjából, ezzel kihasználandó a pozsonyi kormány által tervezett adózási kedvezményeket. Mint arról beszámoltunk, Mikulás Dzurinda kormánya a múlt héten döntést hozott arról, hogy egységesen 19 százalékos kulcsot vezetnek be a társasági nyereségadóra, a személyi jövedelemadóra és az általános forgalmi adóra (VG, 2003. május 28., 2. oldal).

Ez elvben vonzó lehetne azon hazai vállalkozások számára, amelyek nem kívánják újrabefektetni a nyereségüket, hiszen a kifizetett összegek után itthon osztalékadót kell fizetni, mindössze a visszaforgatott nyereségre érvényes a szlovák tervezetben szereplővel versenyképes (18 százalékos) elvonási kulcs. Nincs más teendő, mint szlovákiai telephelyet alapítani, és ott adózni? Aligha. A Budapest és Pozsony között 1993-ban kötött beruházásvédelmi egyezmény kizárja ugyan a kettős adóztatást, azonban előírja, hogy a külföldön megtermelt, a hazainál alacsonyabban adóztatott, majd hazahozott nyereségre a kinn megspórolt adót itthon le kell róni.

A magánszemélyeknek ennél is vonzóbb perspektívát kínálhat az, hogy az ottani alacsonyabb kulcs alapján adóznak. Az adóhivatali bejelentkezéshez Pozsony ideiglenes tartózkodási engedély megszerzését írja elő feltételként, amit a belügyi szervek szlovákiai üzleti tevékenység, munkavállalás, tanulás, tudományos tevékenység vagy családegyesítés esetén adnak meg. A magánszemélyek kettős adóztatását kizáró egyezmény 1995 óta létezik. Itt is belép azonban a vállalatok számára kemény korlátot jelentő "lefölözési" szabály: a külföldön megszerzett jövedelem csak akkor nem adóköteles itthon, ha az elvonási kulcs az illető országban eléri az itthonit. Ellenkező esetben a különbözetet be kell fizetni a magyar adóhatóságnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.