Olcsók a hazai fogtechnikusok
A magyar fogtechnikusok dolgoznak a legolcsóbban Európában - mondta Schulcze László, az Országos Fogtechnikus Ipartestület elnöke a Földvári Imre nemzetközi tudományos fogtechnikus-kongresszust beharangozó tegnapi sajtótájékoztatón. Áraik a nyugat-európaiak nyolcada, a régióbelieknek pedig a fele körül vannak. Míg például Németországban a költségeknek a 60 százaléka a fogtechnikai és 40 százalék az előbbi. Minőségben azonban élenjárnak a magyar szakemberek, 1996 óta a minőségi tanúsítvány is kötelező.
Az árnak és a kvalitásnak köszönhetően ezen a területen már évek óta beindult a gyógyturizmus. Az EU-csatlakozás kapcsán szeretnének azonban intézményes rendszert kialakítani. Ennek első lépéseként kamarai közreműködéssel osztrák biztosítókat keresnek fel, tisztázandó, milyen lehetőségek vannak az együttműködésre a fogtechnikai ellátásban. A szakember szerint az integráció önmagában nem jelent áremelést, de árváltozást hozhat, ha a külföldi igény leköti a kapacitásokat.
Csernez András, az OFI szakmai bizottságának elnöke szólt arról, hogy egy közelmúltban megjelent miniszteri rendelet kapcsán biztosítói vita kellős közepén vannak. A rendelet egyik passzusa szerintük ellentétes a szabad ár fogalmával. Elmondta, anomáliák adódnak abból is, hogy a fogtechnikusok nincsenek közvetlen kapcsolatban a fogyasztóval. A fogtechnikusok vállalkozók, akik terméket állítanak elő. Kifogásolta, bár tavaly decemberben voltak az ártárgyalások, az árak csak május 1-jétől érvényesek. Így négy hónap elveszett a gyártók számára. Elmondta, hogy az Országos és a Budapesti Ipartestület 2003. évre ajánlott árai nyilvánosak.
A június 20-21-i nemzetközi rendezvényre mintegy 500 főt várnak. (MK)


