Röviden
Nagyobb a vártnál a lengyel mérleghiány
A várakozásnál nagyobb volt a lengyel fizetési mérleg áprilisi
hiánya: 369 millió euró az elemzői becslések 290 és a március 248 milliójával szemben. A gazdaság talpra állását azonban ez az adat nem veszélyezteti, tekintve, hogy erős volt az ipari termelésnövekedés, és a kiskereskedelmi értékesítés is jelentősen javult - mondják az elemzők. A 12 havi hiány a GDP 2,9 százaléka volt, s az idei naptári év fizetési mérlegének hiányát 3,5 százalékosra becslik. (Reuters)
Termékeny olasz adóamnesztia
A vártnál jövedelmezőbb volt az olasz államincstár számára az év elején bevezetett adóamnesztia, amelynek keretében viszonylag alacsony büntetés mellett lehetett bevallani az elmúlt években "elfelejtett", külföldre menekített vagy vitás jövedelmeket. A kincstár 8,5 milliárd euró pótlólagos adóbevételhez jutott a várt nyolcmilliárddal szemben. A költségvetés hiánya római előrejelzések szerint az idén a GDP 2,3 százaléka lesz, az EU azonban attól tart, hogy jövőre meghaladja a három százalékot. (Reuters)
Alig javul a németek bizalma
Júniusra - immár harmadik hónapja - enyhe emelkedést jelez a nürnbergi GfK intézet által számított fogyasztói bizalmi index. A kutatók szerint azonban a javulás olyan csekély mértékű, hogy korántsem lehet fordulatról beszélni a német gazdaságban. A nyomott fogyasztói hangulatot az intézet szakemberei a gazdaság gyenge teljesítményére, a folytatódó elbocsátásokra és a kormány reformterveivel kapcsolatos bizonytalanságokra vezetik vissza. (Reuters)
Szófia meglesz az IMF nélkül
Ha a bolgár gazdaság a jelenlegi ütemben fejlődik tovább, akkor a kormány nem fog új megállapodást kötni a Nemzetközi Valutaalappal a jövőre lejáró 300 millió dolláros hitelkeret kifutása után - jelentette ki Milen Velcsev pénzügyminiszter. A bolgár GDP tavaly a vártnál gyorsabban, 4,8 százalékkal bővült, s az IMF szerint az idei növekedés elérheti az öt százalékot. Szófia arra számít, hogy az IMF-mankótól való megszabadulás ösztönzően hat majd a külföldi befektetőkre. (Reuters)
Japán egészségbiztosítási reform
A japán egészségügyi minisztérium elkészítette azt a szabályozási tervet, amelynek alapján a vállalati nyugdíjalapokban felhalmozott összegeket, illetve követeléseket át lehet vinni az állami nyugdíjrendszerbe. A tervezetben az a legfontosabb változás, hogy a jövőben nemcsak készpénzt, hanem értékpapírokat is át lehet utalni a biztonságosabb állami nyugdíjrendszerhez. (Reuters)
Újabb válság felé halad Törökország?
A Világbank a hét végén bejelentette, hogy kész akár 4,5 milliárd dollárnyi új hitellel támogatni Törökországot, feltéve, hogy Ankara megvalósítja a késlekedő reformokat. Az Economist Intelligence Unit napokban kiadott elemzése szerint Törökország várhatóan nem tudja teljesíteni adósságszolgálati kötelezettségét 2004-ben, ezért jelentősen megnőtt egy pénzügyi válság kockázata. Egy 100 pontig terjedő skálán a likviditási krízis kockázata az egy évvel ezelőtti 60-nal szemben 65 pont, a szuverén adósságmegtagadásé 72 helyett 77 pont. (Reuters, EIU)
Makacs francia munkanélküliség
A francia munkanélküliségi ráta áprilisban 9,3 százalékon állt, ami megegyezik az egy hónappal korábbival, és egytized ponttal magasabb, mint februárban. A sztrájkok és a romló profitok miatti elbocsátások folytatódása nyomán azonban a helyzet tovább súlyosbodhat. A munkanélküliség csökkenésére csak akkor lehet számítani, ha 2 százalék körül alakul a gazdasági növekedés, előrejelzések szerint azonban ez legkorábban 2005 körül valósulhat meg. (Reuters)
Sínen a brazil adócsökkentési program
A brazil alsóház alkotmány- és igazságügyi bizottsága nagy többséggel támogatta azokat az adócsökkentési javaslatokat, amelyek a termelés megfojtásával fenyegető közterheket hivatottak mérsékelni. Az elnök, Luiz Inacio Lula da Silva egy hónapja személyesen vitte a törvényhozás elé az európai mércével is tekintélyesnek tartott adóterhek csökkentésének javaslatát. A terhek igazságosabb elosztását célzó reformtörvényt még további parlamenti bizottságoknak is jóvá kell hagyniuk. (Reuters)


