BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Az USA kitart az erős dollár mellett

"Ennek a kormánynak a politikája az erős dollár politikája" - szögezte le George W. Bush amerikai elnök tegnap újságírók előtt, miután találkozott kabinetjének tagjaival. "Más viselkedésre csak akkor térünk át, ha az Európa és az USA közt meglévő kamatmarzs csökkenni kezd" - tette hozzá, megerősítve, hogy szerinte éppen ez a kamatmarzs okozza a dollárnak az elmúlt időszakban az euróval szemben bekövetkezett gyengülését. (Reuters)



A vártnál gyorsabb román növekedés

Az idei első negyedévben 4,4 százalékkal bővült a román GDP az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva - jelentette a bukaresti statisztikai hivatal. Az előzetes elemzői várakozások átlaga ennél alacsonyabb volt. A kormány az év egészére 5,2 százalékos bővülést tűzött célul, piaci szakértők azonban továbbra is legfeljebb 4,4 százalékot tartanak elérhetőnek. (Reuters)



Elhúzódó portugál recesszió

Az idei első negyedévben 1,2 százalékkal csökkent a GDP Portugáliában. Ez már a harmadik egymást követő negyedév volt, amikor zsugorodott a gazdaság, az előző év utolsó negyed-

évében (szintén éves szinten) 1,3 százalékos lassulást regisztráltak. Elemzők szerint fellendülés addig nem is várható, amíg a világgazdasági kereslet nem erősödik. (Reuters)



Kedvező cseh GDP-adat

Az 1,77 százalékos előzetes elemzői konszenzussal szemben 2,2 százalékkal bővült a GDP az idei első negyedévben Csehországban. Mivel a statisztikai hivatal ezzel egy időben arról is beszámolt, hogy májusban nem nőtt az infláció sem havi, sem éves szinten, elemzők szerint csökkent annak az esélye, hogy a közeljövőben kamatemelésre kerül sor. (Reuters)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.