Magyar tiltakozás Belgrádnál
Magyarország mind politikai, mind gazdasági, mind kereskedelempolitikai szempontból elhibázottnak tartja a dunai vízi tranzitforgalmat ellehetetlenítő - június elején hozott - szerbiai intézkedést. Budapest egyben sürgeti, hogy napokon belül vonják viszsza a Szerbia területén átmenő áruforgalom vámgarancia-intézkedéseinek módosítását. Ennek betartása ugyanis naponta jelentős veszteséget és komoly többletköltséget okoz a Mahart Rt.-nek, az összes Szerbián áthaladó hajónak és hajótársaságnak, valamint azoknak a megbízóknak, akiknek az áruja a veszteglő hajókban található. Ez az intézkedés különösen érzékenyen érinti a magyar acél-, gabona-, takarmánytermelő és -exportáló vállalatokat, szögezi le a Külügyminisztérium lapunkhoz eljuttatott közleménye. Tegnap ebben az ügyben a Külügyminisztériumba kérették a szonszédos ország budapesti nagykövetét. (VG)
AmCham-állásfoglalás a tőkebefektetésekről
Ma mutatja be a Magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara "Rövid állásfoglalások" kiadványsorozatának első számát, amely a magyarországi közvetlen külföldi tőkebefektetések és a befektetésösztönzés helyzetével foglalkozik. A rendezvényen Hegedűs A. Péter, az AmCham elnöke és Némethy László igazgatótanácsi tag ismertetik a kiadványt. (VG)
Újra demonstrálhat a Magosz
Újabb országos demonstráció szervezését kezdi meg a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz), ha a kormány nem enyhíti a fokozódó agrárválságot - közölte Jakab István, a szervezet elnöke. Az érdekképviselet Medgyessy Péter miniszterelnökhöz fordult, mert megítélése szerint az ügyek túlnőttek az agrártárca hatáskörén. A Fidesz-frakció kisgazda tagozata bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul az elmaradott térségekben gazdálkodó mezőgazdasági termelők konszolidációs programja miatt. A tagozat diszkriminatívnak tartja, hogy az éven túli hitelek egy részének elengedéséről szóló kormányrendelet a támogatottak köréből kizárja azokat, akiknek a hitelállománya nem éri el a 2 millió forintot. (VG)
Nem megfelelő szakfelügyelet
Nem megfelelő a gyógyító-megelőző intézmények szakfelügyelete, egyes szakmáknak nincs önálló ellenőrző rendszere - hangsúlyozta Ungváry György országos tiszti főorvos az Országgyűlés egészségügyi bizottsága előtt. Az egészségügyi reformfolyamat feladatai nem merülnek ki a finanszírozási és szervezési átalakításban, ahelyett a szakmai irányítási feladatokat is ellátni képes tisztiorvosi és ehhez kapcsolódó szakfelügyeleti rendszer létrehozása szükséges. (VG)