Folytatódik a Gyulai Várfürdő rekonstrukciója és felújítása, miután a tulajdonos önkormányzat újabb 400 millió forint pályázati önerőt különített el erre a célra. A fürdő rekonstrukciójának első üteme nettó 920 millióból tavaly fejeződött be, s a most tervezett második beruházással véget érhet a történelmi környezetben található fürdőkomplexum bővítéssel egybekötött korszerűsítési programja.
A Várfürdő Kft. egymilliárd forint összegű fejlesztési pályázatot nyújtott be a központi költségvetés Széchenyi turizmusfejlesztési programja elkülönített alapjára. A fürdőfelújítási programot a szakmai szervezetek és a Dél-alföldi Regionális Idegenforgalmi Tanács is támogatja.
Cséfán Lajos, a társaság ügyvezetője lapunknak elmondta: a Délkelet-Magyarország legnagyobb, országosan ismert gyógyfürdője kevés vissza nem térítendő fejlesztési forráshoz jutott a térség többi fürdőjéhez képest. Ha nyer a fürdő fejlesztési pályázata, és a beruházási program második üteme is megvalósulhat, a teljes öszszeg akkor sem éri el az egymilliárd forintot. Kevésbé ismert gyógyfürdőknek első körben sikerült ekkora vagy ennél több fejlesztési támogatáshoz jutni. A korlátozott forráslehetőség miatt a várfürdő versenyhátrányba került, amit a tulajdonos önkormányzat és a fürdő újabb anyagi tehervállalás mellett mindenképpen szeretne kiegyenlíteni.
A beruházás második ütemében megtörténne a műemlék jellegű lovardából kialakított régi fedett uszoda és gyógyfürdőmedencék korszerűsítése, az évek óta húzódó szigetelési problémák felszámolása, az épületre új tetőszerkezet kerül. A fedett lovardához kapcsolódó üzemi épület és az itt található öltözők korszerűsítésével a régi épületblokk teljesen megújul. A program fontos eleme a várkertben található 50 méteres fedetlen versenyuszoda lefedése, összekapcsolása a mellette található fedett tanmedencével. Ezzel megszűnik a versenyuszoda szezonális használata, a téliesítéssel a téli edző- és sportturizmus fellendülése várható. A szabadtéri fürdőben, a strandrészen új wellnesspark épül a tervek szerint, amely a nemrégiben átadott új fedett wellnessközponttal közvetlen összeköttetésben lesz. A kül- és a beltéri részleg összekapcsolásával emelt szintű, szakosított szolgáltatást vehetnek igénybe a vendégek.
A beruházás nettó összege 800 millió forint. Sikeres pályázat esetén a várfürdő 400 milliós vissza nem térítendő támogatásban részesül. A 400 millió forint önerőt a város 100 milliós készpénz-hozzájárulással biztosítja törzstőkeemelés útján, a Gyulai Várfürdő Kft. nyereségéből további 100 millió forintot, amelyet újabb 200 milliós banki hitel egészít ki.
Cséfán Lajos ügyvezető lapunknak elmondta: a beruházás révén a látogatók száma további 25-30 százalékkal növekedhet. A várfürdőben tavaly a látogatók 830 ezer szolgáltatást vettek igénybe, közel 20 százalékkal többet, mint a felújítás első üteme előtt. A tavalyi éves árbevétel 460 millió forint volt, ebből a gyógyászat árbevétele 150 millió. Az idei üzleti évben a társaság 100 millió forinttal több, összesen 560 milliós árbevételre számít a látogatók számának növekedése és a szolgáltatások többlet-igénybevétele alapján.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.