Ügyfélbarátabb közigazgatás
A BM elkészítette a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény koncepcióját, amely a tervek szerint június vége előtt a kormány elé kerül, s a második fél évben az Országgyűlés is megvitathatja. Az új jogszabály elfogadása után egy évvel, 2004 második felében lépne életbe, mert az előkészítők indokoltnak tartják, hogy a közigazgatásban dolgozóknak hosszabb átmeneti idő jusson a felkészüléshez az új rendelkezésekre.
A tervek szerint a közigazgatási eljárások átláthatóbbá tétele érdekében a hatóságok kötelesek lesznek minden ügyfelüket értesíteni a velük kapcsolatos eljárások megindításáról. Emellett az eljárásokkal kapcsolatos határidőket túllépő közigazgatási szervek bírságolhatók lesznek, s a késlekedő ügyintézőket személy szerint is kötelező módon felelősségre vonják. Mint Tóth Zoltán, a tárca közigazgatási államtitkára elmondta: "A jogszabály életbelépését követően nemcsak a hatóságok végső döntésével, hanem az egyes eljárási végzésekkel szemben is jogorvoslatot lehet majd kérni."
Az egyes határozatokat a lakossághoz legközelebbi szinten kell majd meghozni, ami a rendszer decentralizálásával jár: a minisztériumok a még meglévő hatósági ügyintézési jogkörüket elveszítenék, s azt alacsonyabb szintű szervek vennék át. Így a másodfokú útlevél-ügyintézés a BM-től a közigazgatási hivatalokhoz kerülne. Változna a hatásköri viták elbírálása is.
A közigazgatási szerződés bevezetésével egy-egy több ezer embert érintő ügyben a hatóság és az érintettek között szakértő közvetítőket nevezhetnek ki, akik a lakók érdekeit képviselhetnék. Részletesen szabályoznák a közigazgatási ügyekkel kapcsolatos külföldi megkeresések intézését is annak érdekében, hogy a jövőben ne vegyen akár több hónapot is igénybe egy-egy anyakönyvi kivonat vagy más okirat kiadása vagy kikérése külföldről.
A saját nyelvhasználat jogának biztosításával a közigazgatási ügyek intézésében szélesebb körben használhatják anyanyelvüket a nem magyar ajkúak. Ennek érdekében a BM olyan mobiltelefonos szolgáltatást hozna létre, amelyet tárcsázva a nem magyar anyanyelvűek számára is azonnali ügyintézést tennének lehetővé. A rendszerbe valamennyi települési önkormányzatot és a közigazgatási szervet bekapcsolnák, s a szolgáltatást a hazai kisebbségek és az Európai Unió hivatalos nyelvein tennék elérhetővé.


