Várják a javaslatokat
Június 13-áig kell elkészítenie jelentését annak a szakértői csoportnak, amely a sportminiszter felkérésére megvizsgálja, jogalkotói és/vagy jogalkalmazási hibákra vezethetők-e vissza a múlt pénteki FTC-DVSC mérkőzés után történtek, s javaslatokat dolgoz ki a kormány számára a labdarúgópályákon elharapózott erőszak megfékezésére - derült ki a kormányülést követően. A kabinet felkérte az igazságügyminisztert, tegyen javaslatot a stadionokban tapasztalható szélsőséges politikai magatartás visszaszorítására is.
A Páva Zoltán szocialista képviselő vezetésével létrejött ad hoc testület testület tagja mások mellett Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyész, Lapid Lajos, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közbiztonsági vezetője és Hadas Miklós szociológus.
Ami a javaslat törvényalkotási részét illeti, a bizottságnak szűk lesz a mozgástere: szakértők szerint egy teljesen költségmentes, de szakmailag aligha vállalható büntetőjogi módosítás, esetleg új tényállás felvetése képzelhető el, illetve a sporttörvény módosítása, hogy a rendőri biztosítás a jelenlegi helyzettel ellentétben ingyenes, vagy olcsóbb legyen a futballklubok számára. A büntetőjog oldaláról nézve a jogalkotást, az elmúlt napokban több szakértő úgy nyilatkozott: a hatályos szabályok megfelelőek, csak alkalmazni kell őket. (VG)


