Röviden
Változó helyi adó Németországban
A korábbi tervekkel ellentétben valószínűleg nem terjesztik ki a helyi adót a kamatból és bérletből származó jövedelmekre. Ki kívánják terjeszteni azonban a 15 százalékos iparűzési adót az egyéni vállalkozókra. Kormányzati elképzelések szerint továbbá az áfa nagyobb részét - a jelenlegi 2,2 helyett 3 százalékot - hagynák az önkormányzatoknál. A változásokról még nincs végleges döntés, a kormány augusztus közepén nyújtja be tervezetét. (Reuters)
Kölcsön Perunak
A Világbank és az Amerikaközi Fejlesztési Bank (IADB) 600 millió dolláros kölcsönszerződést ír alá Peruval év végéig - mondta a most lemondott perui pénzügyminiszter, a jegybank leendő elnöke. Limának sikerült megállapodnia a két szervezettel, hogy októberben és decemberben egyenként 300 millió dollár értékű hitelt folyósítanak. (Reuters)
Újabb afgán segélyprogram
Az amerikai kormány várhatóan még a héten bejelent egy újabb, egymilliárd dollár körüli afgán segélyprogramot. Washington reményei szerint az EU ehhez hozzátesz a maga részéről legalább 600 millió dollárnak megfelelő összeget. Kabul azt tartaná fontosnak, hogy a pénz a kormány költségvetésébe épüljön be, és nyújtson alapot a 2004-es választások Hamid Karzai általi megnyeréséhez. Az Egyesült Államok számára fontos lenne, hogy a térségben legalább egy helyen tudjon számottevő sikereket felmutatni, (Financial Times)


