A közvetlen külföldi működő tőkéért (FDI) folytatott egyre élesedő küzdelmet bizonyítja, hogy tavaly minden eddiginél több ország vezetett be rekordmértékben olyan intézkedéseket, amelyek elősegítik a tőkebeáramlást. Az UNCTAD most közzétett jelentésének adatai szerint 2002-ben összesen hetven ország 248 ilyen intézkedést léptetett hatályba - ez 19 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet, s 65 százalékkal a 2000. évit. Látható tehát, hogy az elmúlt évben mind több ország igyekezett minél vonzóbb befektetői terepet kínálni: 1991 (amióta a nemzetközi szervezet regisztrálja ezeket) és 2002 között egyébként 165 ország összesen 1641 e körbe sorolható szabályt hozott szerte a világon. Ezen intézkedéseknek pedig csak 5 százaléka volt olyan, amely kedvezőtlenebb szabályozói környezetet teremtett. A tavalyi 248 változás közül 76 promóciós jellegű, beleértve a különböző ösztönzőket is, de voltak szép számmal olyanok is, amelyek további liberalizációt indítottak el, illetve erősítették a befektetővédelmet.
Az egy-egy országon belül hatályba léptetett intézkedések mellett a nemzetközi színtéren is kedvező fejleményekről számol be az UNCTAD jelentése. Elsősorban kétoldalú beruházásvédelmi, illetve kettős adózást elkerülő megállapodásokat kötöttek egymással az országok. 2002-ben 76 ország 82 beruházásvédelmi egyezményt kötött, aminek eredményeként az idei év indulásakor 2181 ilyen nemzetközi megállapodás biztosította a külföldi befektetők és befektetések biztonságát. A kettős adóztatást elkerülő egyezmények száma az idei év elején 2256 volt, köszönhetően annak is, hogy tavaly 64 ország összesen 68 ilyen egyezményt írt alá.
Az UNCTAD számításai szerint - nem meglepő módon - a fejlődő országok írták alá a legtöbb ilyen nemzetközi egyezményt, ezeket követik Közép- és Kelet-Európai országai, majd az ázsiai és a csendes-óceáni térség államai. (NVZs)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.