Kevesebb lakást adtak át
Az építési engedélyek száma két év után újra gyors növekedést mutat. Az április-júniusi időszak során mintegy 15 százalékkal volt nagyobb a lakásépítési kedv, mint tavaly ilyenkor, ami arra utalhat, hogy újra élénkülni kezd a lakáspiac. Ugyanakkor nem tudni, hogy a megugrásban nincs-e a szerepe a hitelezési feltételek megváltozása körüli bizonytalanságnak, ami májusban jelentős lakossági aktivitást okozott. Mivel az engedélyeztetési tervek lassan készülnek, valószínűleg inkább arról lehet szó, hogy a gyors bérkiáramlás teremtett egy olyan új vásárlóképes réteget, amely már bele tud vágni a hitelből történő lakásvásárlásba.
A területi megoszlást tekintve megállapítható, hogy az idén a fővárosban biztosan jóval kevesebb lakást adnak majd át, mint 2002-ben, növekedést csupán a vidéki városokban mutatott ki a Központi Statisztikai Hivatal. Az építési engedélyek száma azonban már a fővárosban is növekedést mutat. Ennek nagyjából a jövő év közepe, vége felé várható a megépült lakások számában is kifejeződő hatása.
Bár - ha bekövetkezik - az új lakáspiaci fellendülés biztosan nem lesz olyan nagy erejű, mint a korábbi, mégis nagy szüksége lenne rá az építőiparnak. A tavalyi évhez képest ugyanis az állami (központi és önkormányzati) megrendelések a választási ciklus logikájának megfelelően drasztikusan visszaestek, amit jól mutatnak az első féléves ágazati adatok. (MI)


