BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Az amerikai kamara az új vízumpolitikáról

Az amerikai kormány augusztus elsejével megkezdte a beutazási vízumok kiadására vonatkozó szigorúbb követelmények érvényesítését, és ez várhatóan azzal a következménnyel jár, hogy az eddiginél kevesebb külföldi látogat az Egyesült Államokba. Az ügyintézés késedelme, a vízumkiadással kapcsolatos "zűrzavar" árthat az amerikai üzleti életnek - fogalmazott a USA Today műsornak nyilatkozva az Egyesült Államok kereskedelmi kamarájának alelnöke. Randel Johnson korábban egy képviselőházi bizottságban konkrét példákat is említett arra, hogy az Európában működő amerikai cégek miként szembesülnek máris az új rendelkezés hatásaival. (VG)



Romlott a román folyó mérleg

Románia folyó fizetési mérlegének hiánya az első fél évben 27,3 százalékkal haladta meg a tavalyi év hasonló időszakában mért értéket - közölte a bukaresti jegybank, hozzátéve: a kedvezőtlen változásért a kereskedelmi mérleg nagymértékű romlása felelős. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) már a hónap elején aggodalmát fejezte ki a folyó mérleg alakulásával kapcsolatban, rámutatva, hogy annak megfelelő alakulása az októberben lejáró, 413 millió dolláros hitelprogram legfontosabb feltétele. (Reuters)



Holland takarékossági program

Újabb 4 milliárd eurónyi kiadáscsökkentésről állapodott meg a holland kormány annak érdekében, hogy a recesszió ellenére is teljesíteni tudja az uniós stabilitási paktumból adódó fiskális kötelezettségeit. A négy év alatt végrehajtandó költségcsökkentés - amelynek részleteit a 2004-es büdzsé szeptemberi előterjesztésekor hozzák nyilvánosságra - egy már korábban elhatározott 13 milliárdos megszorító csomagot egészít ki. (Reuters)



Nőtt a Conference Board konjunktúraindexe

Az amerikai várakozásoknak megfelelően 0,4 százalékkal, 112,5-re nőtt a Conference Board júliusi konjunktúraindexe. A hírre nyomban kedvezően reagáltak a pénzpiacok, elemzők szerint azért, mert immár megalapozottnak ítélik az amerikai gazdaság kilábalását a recesszióból. (Reuters)



Rekorddeficit Csehországban

Rekord- és a térségben a legnagyobb deficittel zárja az idei évet a Cseh Köztársaság, derül ki hivatalos prágai előrejelzésekből. A hiány a legnagyobb lesz az ország történetében: várhatóan eléri a GDP 7,6 százalékát, tavaly 6,7 0volt ez a mutató. A többi visegrádi országnál a GDP 5 százalékos szintjén vagy picivel efölött várható a deficit, amelynek mértéke meghatározó tényező lesz az eurózónához történő csatlakozáskor. (Reuters)







Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.