A közszférát képviselő szakszervezetek magától értetődőnek tartják, hogy a jövő évi kereseteknek meg kell őrizniük reálértéküket, ugyanakkor tárgyalásokat szorgalmaznak a reálkeresetek emeléséről - derült ki a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) tájékoztatóján. A közszféra bruttó béreinek jövő évi alakulásáról a pénzügyi kormányzat csak akkor tud részletekkel szolgálni, ha az adócsökkentés mértékében megállapodás születik - felelte lapunk kérdésére Máté Dániel, a Pénzügyminisztérium szóvivője.
A közszféra illetménytáblája kiindulópontjának - az úgynevezett A1-es kategóriának - az összege jelenleg az 50 ezer forintos minimálbérrel egyezik meg, ám a SZEF kifogásolja, hogy erről nem rendelkezik törvény, mint ahogy az ennek az összegnek a kétszeresét kitevő diplomás minimálbér mértékéről sem. Törvénybe kellene foglalni, hogy az A1-es kategória egyezzen meg a mindenkori minimálbérrel, a diplomás minimálbér pedig annak kétszeresével - jelentette ki Szabó Endre elnök.
A konföderáció vezetője a közszféra létszámát ért kritikákkal kapcsolatosan elmondta: szakszerűtlenek azok akik számos fontos szempontot - mint például településszerkezet, szakmai követelmények - mellőzve tesznek megalapozatlan kijelentéseket. Ezért indítványozzák a kormánynál, hogy szakértők bevonásával térképezzék fel a közszféra valós létszámigényét. (TTE)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.