A vendégéjszakák száma és a bruttó szobaárbevétel is csökkent augusztus végéig a hazai szállodákban. A KSH adatai szerint ugyanakkor míg a fővárosban minden vizsgált kategóriában visszaesés volt, vidéken mindkét mutató növekedett.
Az első nyolc hónapban a fővárosi öt- és négycsillagos hotelek vesztesek voltak, hiszen csökkent a vendégszám, alacsonyabb volt az átlagár. Ez utóbbi szinte törvényszerű, hiszen amikor hanyatlik a turizmus forgalma, a szállodák szinte azonnal csökkentik áraikat - vélekedik Wolff Péter, az Országos Idegenforgalmi Bizottság (OIB) elnöke. A vidéki eredmények viszont alátámasztják az üdülési csekk sikerét, ami jelentős forgalomélénkülést hozott.
A szállodák szobafoglaltsága átlagosan 54 százalék volt, ezen belül augusztusban 74 százalékkal működtek. Minden kategóriában jellemző volt Budapesten és vidéken is az augusztusi legmagasabb kihasználtság. Ezt mutatja, hogy az egy kiadható szállodai szobára jutó bruttó árbevétel az első nyolc hónap átlagában mért 7200-ról 10 800 forintra nőtt. A mutató átlagosan 4 százalékkal csökkent a megelőző év azonos időszakához viszonyítva. A visszaesés a fővárosban 2-12 százalék közötti volt. A vidéki hotelek bruttó szobaárbevétele bizonyos mértékig növekedett. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.