BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Infomarket a Hungexpón

A tavalyi sikeres kezdet folytatásaként a Hungexpo Rt. az idén is a BNV-vel egy időben rendezi meg az Infomarket információtechnológiai és telekommunikációs vásárt, amelyen ezúttal a játékoké a fő szerep. Az 1432 négyzetméter összterületű rendezvényen 1072 négyzetméter kiállítótér és 360 négyzetmétert elfoglaló játéksziget fogadja a BNV D pavilonjába ellátogató nagyközönséget. A kiállításon hetven cég mutakozik be, 62 százalékuk első ízben. Kínálatukban a hardver- és szoftverpiac újdonságai, különböző irodatechnikai cikkek, adatátviteli berendezések, vezetékes és mobilkiegészítők, e-mail-, illetve GPS szolgáltatások, valamint műholdas rendszerek láthatók. A kiállítók között a Sulinet Expressz pályázaton nyertes cégek ajánlatait is megtekinthetik az érdeklődők, illetve előadások keretében tájékozódhatnak a kedvezményes számítógépvásárlás lehetőségeiről és előnyeiről.

A D pavilon közepén kialakított játéksziget változatos programjával nemcsak az ifjúságot, hanem a játékos kedvű felnőtteket is várja. A sziget ezúttal premier helyszíne is lesz. A hazai közönség előtt mutatja be először világújdonságát a nemzetközi hírű stratégiai játékok fejlesztője, a Digital Reality. A Sony cég többek között Európa egyik legkedveltebb PlayStation2 játékprogramjával, az Eye Toyjal várja a látogatókat. Az izgalmakat kedvelők a járművek Insane terepversenyébe, valamint a Memóriaháború küzdelmeibe kapcsolódhatnak be. Az érdeklődők ezenkívül több kaland- és stratégiai játékot is kipróbálhatnak és megvásárolhatnak a helyszínen. A nosztalgiasarokban a számítógépek "első fecskéit" mutatják be. Az idén újra fél óra ingyenes hozzáférési lehetőséget kaphatnak a világhálón szörfözni vágyók a D pavilon internetkávézójában.

Az Intersound szórakoztatóelektronikai és autóhifi-vásár a kép és a hang profeszszionális és laikus kedvelőinek egyaránt sok meglepetéssel szolgál - ígérik a szervezők. A kiállítás legérdekesebb és legizgalmasabb eseményének az autóhifik hangminőségének bajnoksága ígérkezik, amely két napon át, szeptember 13-án és 14-én zajlik a 17-es és 18-as pavilonban. Rangos díj átadásának helyszínéül is szolgál a kiállítás szeptember 8-án.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.