BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még nem ismert az új eva-határ

Miniszterelnök-MSZP: 1-1 - így összegzik a szocialista frakció tagjai a képviselőcsoport hét végi ülését, bár azt többen elismerik, ma még nem látszik jól, kik vannak az egyik, vagy a másik oldalon. Tapolcán megszületett az MSZP-SZDSZ adómegállapodás, még nem tudni, mekkora lesz az eva új értékhatára.

Az MSZP-frakció hét végi ülésére időzítve a "pozitív üzenet" forgatókönyvének megvalósítását jelentette be a miniszterelnök és a két koalíciós pártelnök: érvényben marad a tavaly 2004-re elfogadott szja-tábla. Részletes számítás nincs, az "ellentételezés" az áfa 25 százalékos felső kulcsának változatlanul hagyása, költségvetési intézmények költségmegtakarítása, a jövedéki és a játékadó emelése és az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 15 millió forintos választhatósági értékhatárának emelése volt. Ez utóbbiról - ami lapunk információja szerint az SZDSZ külön kérése volt - László Csaba pénzügyminiszter nem kíván nyilatkozni lapunknak.

Lejárt a türelmi ideje azoknak a köztisztviselőknek, akik nem bizonyították lojalitásukat vagy szakmaiságukat - az MSZP-frakció tagjainak jó része a miniszterelnök ezen mondatát tartja az egyik "legérdekesebbnek", bár jócskán vannak, akik egyenesen elhibázottnak vélik az apparátus "megtámadását". Tény, hogy Mészáros Gyulának, az agrár-, Jakab Ferencnének, az egészségügyi és Thuma Józsefnek, a pénzügyi tárca közigazgatási államtitkárának kell hamarosan távoznia. Egyelőre ezek a személyi következményei az elmúlt hónapok hibáinak, amelyekkel kapcsolatban Medgyessy Péter továbbra is úgy véli: a kormány kommunikációja roszszabb, mint a tevékenysége, s éretlen, félkész javaslatok szivárogtak ki, túl lassú az apparátus. Még nem tudni, hogy a hibák orvoslásának másik területe, azaz a sokak által a frakcióülésen is bírált összehangolás, a munka alacsony hatékonysága a megrovás után miként változik meg. A kormányfő szerint is szükség van a kormány, a párt, a frakció tevékenységének összeegyeztetésére, kérdés, mi lesz ennek a gyakorlati módja.

Az információk szerint Medgyessy Péter kiállt Gyurcsány Ferenc és László Csaba mellett is, és hangsúlyozta, a belső vitáknak helye van, de nem helyes, ha ezeket máshol folytatják. Úgy tudjuk, az eddig a kritikákat nyilvánosan megfogalmazó Jánosi György választmányi elnök és Szili Katalin elnökhelyettes is kitartott eredeti véleménye mellett. Utóbbit Horn Gyula megkérte, fogalmazzon legközelebb pontosan, az exminiszterelnök Kovács Lászlót pedig arra kérte, adjon utat a megújulásnak. Szili Horn Gyulának azt válaszolta: legéppuskázta a kormányt és az elnökséget, majd eltette fegyverét. Medgyessy Péter Jánosinak azt mondta, egyetlen szavával sem ért egyet, Kovács László pedig annak örült volna, ha a választmány elnöke ezt a szenvedélyt a Fidesz ellen fordítaná.

A frakciótagok szerint a kormányfő és az MSZP csatája 1-1-re áll, bár még nem világos, kik is állnak az egyes oldalakon. Azt többen beismerték, hogy "bár sikerült kiengedni a gőzt", a helyzet holtpontra került. Ahhoz, hogy onnan kimozduljon, meg kell várni, miként alakul a gazdaság helyzete, s milyen válaszokat ad a kormányzat és a párt az aktuálisan futó ügyekre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.