BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pénz önkormányzatoknak

Összesen 211, működési gondokkal küzdő önkormányzat csaknem 800 millió forintos támogatásáról írt alá döntést a múlt héten Lamperth Mónika belügyminiszter. Az idei első ütemben, júniusban 79 helyhatóság kapott mintegy 400 millió forintot.

Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok működőképességének biztosítására alkalmazott támogatási rendszer a váratlan, illetve az átlagostól eltérő helyzeteket nem tudja kezelni. A belügyi tárca költségvetésébe 2000-ben került be az a miniszteri keret, amelyből ezek a kérések támogathatóak. Az idei évre - az előző esztendőkhöz hasonlóan - eredetileg 1,2 milliárd forintot terveztek, de év közben a központi büdzsé tartalékából újabb 500 milliót csoportosítottak át erre a célra. Az 1,7 milliárd forintból még 400 millió maradt az év hátralévő részére.

A települések rendszeresen kérnek támogatást egyszeri, előre nem látható körülmények miatt. Ilyen például a jogerős bírósági, illetve egyéb hatósági döntések alapján keletkező fizetési kötelezettség, vagy a felvett likviditási hitelek törlesztése. A visszafizetés sok esetben veszélyezteti az önkormányzatok kötelező feladatainak ellátását. Emellett gyakoriak az általánosabb jellegű problémák, például a magas munkanélküliségből vagy a helyi szociális ellátásra szorulók jelentős számából adódó, a helyhatóság anyagi erejét meghaladó gondok. Az idén sok önkormányzatnál okozott likviditási problémákat a tavaly szeptembertől megemelt közalkalmazotti bér, s a nehéz helyzetet a kifizetéshez biztosított külön állami keret sem kezelte megnyugtatóan. Az előző évekhez hasonlóan a rendkívüli kiegészítő támogatást kérelmezők között most is a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kistelepülések voltak a legnagyobb számban. (KÁ)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.