PPP, a költséghatékony módszer

A PPP hazájának is nevezhető Egyesült Királyságban eddig mintegy 250 projekt valósult meg PPP formájában, hozzávetőleg 20 milliárd font értékben (durván 7400 milliárd forint). Kórházak, utak, börtönök, katonai kiképzőpályák, iskolák, hidak, alagutak, vasúti pályák, vízkezelő berendezések létesültek így. Az elkövetkező 3-5 évben további 450 projektet terveznek. Miközben 1985 és 1995 között az Egyesült Királyságban az állami beruházások 70 százalékát késve fejezték be és 73 százalékuk túllépte a költségvetési keretét, addig a több mint tíz éve alkalmazott PPP modellben létesült beruházások-üzemeltetések ezzel ellentétes eredményeket hoztak. Nem véletlen, hogy a PPP-t az úttörőnek számító angolszász országoktól átvéve ma már a világ egyre több államában alkalmazzák, illetve készítik elő alkalmazását. Számos példát lehetne hozni például Hollandiából, Portugáliából, Dániából, Finn- vagy Németországból is. Az előkészítés pedig sok helyen zajlik - ilyen Lengyelország és Magyarország.

Szakértők egyetértenek: rengeteg előnnyel jár ez az együttműködés az állam és a magánszféra között. Jóval nagyobb tőkét lehet mozgósítani, mint amennyi az állami, önkormányzati szerveknél a szükséges beruházásokra rendelkezésre áll. Ez egyben azt is jelenti, hogy egy adott költségvetési évben párhuzamosan megindulhat több olyan beruházás is, amelyre az állami, önkormányzati szektornak önmagában nem lenne forrása. Azaz az állami, helyhatósági funkciók zavartalan és folyamatosan javuló ellátásához szükséges beruházások gyorsabban készülhetnek el, ugyanakkor a finanszírozási igénye időben hosszan elnyújtva jelentkezik (a PPP "futamideje" általában 20-30 év). S mivel az állami, önkormányzati büdzsé részben mentesül az azonnali kifizetés terhe alól, a megmaradó forrásokat azokra a területekre irányíthatja, amelyekbe a magánszektort nem vonhatják be.

További érvük a szakértőknek a PPP mellett, hogy ebben a konstrukcióban a legmodernebb, de mégis költségtakarékos módszereket lehet alkalmazni, a magántőke ugyanis erőteljesen érdekelt a lehető leggazdaságosabb működtetésben. S miután a beruházás elkészülte után az üzemeltetés is a magántársasághoz kerül - mégpedig hosszú időre -, ezért már a beruházás során (és persze az üzemeltetés alatt is) a lehető legjobb körülményeket biztosítja az optimális üzemeltetéshez.

A PPP-konstrukció egyébként abban is különbözik a hagyományos beruházásoktól, hogy hárompilléres - szemben a ha-

gyományosak kétpillérességével. Míg az utóbbinál a beruházó és a finanszírozó bank áll kapcsolatban egymással, a PPP esetében az egyik pólust az állami, önkormányzati szerv (megrendelő), a másikat - a magánszféra részéről - a fejlesztés kivitelezője és üzemeltetője (beruházó), a harmadikat pedig a forrásokat rendelkezésre bocsátó bank (finanszírozó) képezi. E struktúra alaptípusában a megrendelő szolgáltatási díjat fizet a beruházónak, amely magában foglalja az elvégzett szolgáltatások ellenértékét, a beruházás finanszírozásához kapcsolódó kamatköltségeket és törlesztőrészleteket, valamint a beruházó által befektetett tőkére számított elvárt hozamot is. Mindennek fejében megkapja a szolgáltatást, amelynek biztosítása rá hárulna.

A kockázatok java így a közszférát nem érinti, erről a tipikus PPP-szerződésben ugyanis rendelkeznek. Ily módon, ha késik a beruházás, esetleg többe kerül az eredeti költségvetésben lefektetettnél, ha a kiszemelt helyszín - tervezési hiányosságok miatt - nem felel meg az előírásoknak, az ebből fakadó többletterhek a beruházóra hárulnak. Igaz, kockázata marad (bár alig-alig) az állami, önkormányzati megrendelőnek is; ilyen például, ha a szabályozási, adózási feltételek miatt merülnek fel a finanszírozásban többletköltségek, akkor az inflációnak megfelelő mértékben többletdíjat kell fizetnie.