Röviden
Kovács Álmos az új államtitkár
Kovács Álmos váltja a Pénzügyminisztériumból (PM) október 1-jével távozó Thuma József közigazgatási államtitkárt - tudta meg a Világgazdaság. Értesülésünk szerint Kovács, aki jelenleg a gazdaságpolitikai és a nemzetközi főosztályt felügyeli, csak ideiglenes megbízatást kap, és a költségvetési ügyekért továbbra sem lesz felelős. Lapunk úgy tudja: a végleges államtitkári kinevezésre hárman esélyesek: Győrfi István, jelenleg az egészségügyi reformért felelős kormánymegbízott, Gárdos Csaba, aki korábban kabinetfőnök volt a tárcánál, illetve Harmati László, aki a PM vállalkozási és szabályozási főosztályának vezetője volt 1999-ig. (VG)
Bárándy: földhivatalból telekkönyvi hivatal
Az igazságügyi tárca elképzelései szerint a jelenlegi földhivatalok tulajdoni nyilvántartó részlegei bírósági felügyelet alá tartozó telekkönyvi hivatalokká alakulnak a jövőben - jelentette ki Bárándy Péter. Az igazságügyi- miniszter szerint a polgári törvénykönyv szükséges módosítása még ebben a parlamenti ciklusban megtörténhet; a tervek szerint 2007-re rendelkezésre áll a költségvetésben az átszervezéshez szükséges 12 milliárd forint, így 2008-ban át lehet állni az új rendszerre. A tulajdonjogi bejegyzésekre jogosult telekkönyvi hivatalok vezetését telekkönyvi bírók látják majd el, ugyanakkor a mezőgazdasági jellegű műszaki nyilvántartás maradhatna a földművelésügyi tárca által felügyelt rendszerben. (MTI)
Tiltakoznak a tejtermelők
Felfüggesztik szeptember 1-jétől számítva befizetéseiket a Tej Terméktanács intervenciós alapjába a tejtermelők, és demonstrációt készítenek elő, ha továbbra is a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal kötött megállapodással ellentétes árat számolnak el a feldolgozók. A Szarvasmarha-tenyésztők Országos Választmányának közleménye szerint nehezményezik, hogy az extra minőségű tejet az értékesítési szerződésben szereplő literenkénti 72 forint helyett 58,40 forintos áron számolta el két feldolgozó. Ez ellentétes a Tej Terméktanács és a szaktárca megállapodásával. Sürgetik, hogy a tárca a tejpiac összeomlásának megelőzése érdekében tegye közzé az európai uniós csatlakozásig érvényes tejpiaci szabályozást. (MTI)


