BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Hízik a német kereskedelmi többlet

Júliusban 14,1 milliárd eurós rekordtöbbletet ért el a német külkereskedelem a júniusi 10,4 milliárd után - jelentette be a szövetségi statisztikai hivatal. Az export 2,8 százalékkal bővült, az import 2,2-del csökkent. Az export növekedését a felgyorsuló amerikai és japán bővülés segítette elő, hozzájárulva a legnagyobb európai gazdaságnak a recesszióból való kilábalásához. A német ipari termelés júliusban három év óta a legnagyobb mértékben bővült. (Bloomberg)



Magas a szlovák infláció

Augusztusban havi alapon egyszázalékos volt a szlovák infláció, ami az év egészére 9,2 százalékos pénzromlást vetít előre, a legmagasabbat a volt szocialista országok között. A mutató augusztusi emelkedését elsősorban a fogyasztási adók növekedése idézte elő: a költségvetési bevételek és a fiskális célok teljesülése érdekében a kormány 5,7 százalékkal emelte a közlekedés, a dohány és a szeszes italok adóját, éves szinten 17,7 százalékos drágulásukat idézve elő. Marian Jusko jegybankelnök szerint a kamatok változtatására nem lesz szükség. (Reuters)



Indonéz vízumkönnyítés magyaroknak is?

Huszonhárom ország állampolgárainak tenné lehetővé egy kormány-előterjesztés a beutazási vízum érkezéskor való beszerzését Indonéziában. A könnyítés Magyarországra is vonatkozna, ahonnan tavaly 571 fő utazott szervezett keretek között a távol-keleti szigetországba. A dzsakartai kabinet a következő hetekben dönt a javaslatról, az új rendelkezések december 1-jén lépnének életbe. (VG)



Denominálják a török lírát

Ha a jövő év végéig sikerül lényegesen lejjebb szorítani a jelenleg 25 százalékos inflációt, akkor hat nullát levágva denominálni fogják a lírát - jelentette be Kemal Utakitan török pénzügyminiszter. A nemzeti bank legfrissebb jelentése szerint az idén év végéig 21,1 százalékosra mérséklődik a fogyasztói infláció; a hivatalos cél 20 százalék volt. Egy dollárt jelenleg 1,3865 millió, egy eurót 1,5 millió líráért adnak, a reform eredményeként egy euró 1,5 líra lenne. (Reuters)



Emelik az ír minimálbért

Írországban jövő év februárjában hét euróra emelik a minimális órabért. Ezzel az ország a helyi kisvállalkozói szövetség szerint kiüti magát a nemzetközi munkaerő-piaci versenyből, minthogy az EU-ban itt lesz a harmadik legmagasabb a minimálbér. A holland 1269 és a luxemburgi 1369 euró után a 39 órás munkahétre számított heti minimálbér Írországban 1183 euró lesz - 25 százalékkal magasabb, mint az USA-ban, Kanadában és Japánban. (VG)







Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.