BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rusko lesz az új szlovák gazdasági miniszter

Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő elfogadta a liberális ANO párt jelöltjét a gazdasági miniszter posztjára - tudatta a pozsonyi kabinet szóvivője. A jelölt nem más, mint maga a pártelnök, Pavol Rusko, a korábban a médiaiparban érdekelt nagyvállalkozó. A Markíza nevű népszerű tévécsatorna alapító tulajdonosa 2002-ben vált meg részvényeitől. Elődje, Robert Nemcsics hivatalosan még nem mondott le, de már közölte, hogy ezt mindenképpen megteszi a következő hetek során. Nemcsics távozásának oka, hogy nyilvánosan bírálta Ruskót és az ANO vezetését - emlékeztet a Reuters.

Ruskót Szlovákiában sokan ellentmondásos személyiségnek tartják, sőt zsarolási ügyekben való részvételével kapcsolatos vádak is felmerültek ellene a Markízánál. A pozsonyi ügyészség azonban szerdán azt közölte, hogy nincs elegendő bizonyíték Rusko ellen a nyomozás folytatására, s arra sem, hogy a parlament megvonja mentelmi jogát. Így szabaddá vált az út a jelölés elfogadása előtt. Dzurinda Nemcsics lemondása után terjeszti majd Rusko nevét Rudolf Schuster köztársasági elnök elé, akinek az alkotmány értelmében kötelessége kinevezni a miniszterelnök jelöltjét. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.