BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tárgyalások a vízumkényszerről

Célegyenesbe jutottak a vízumkényszer bevezetéséről folyó tárgyalások Ukrajnával, valamint Szerbia és Montenegróval, igaz, egyes kérdések továbbra is nyitottak. A határon túli magyar közösségek eltérően fogadják a kishatárforgalom viszszaállítására vonatkozó brüszszeli elképzeléseket.

Szeptember 4-5-én Budapesten folytatódnak a tárgyalások Ukrajnával a vízumkényszer bevezetéséről, s Szerbia és Montenegróval is további egyeztetések várhatók az elkövetkező hetekben - értesült a Világgazdaság. A Külügyminisztérium megerősítette, hogy a tárgyalások célegyenesbe jutottak, igaz, bizonyos kérdések továbbra is nyitottak. A vízumkényszer november 1-jén léphet életbe, s az intézkedést Magyarországnak európai uniós csatlakozása miatt kell bevezetnie. Sajtóértesülések szerint a magyar fél egy olyan konstrukciót javasol, hogy az ukrán, illetve a Szerbia és Montenegró-i állampolgá-rok tíz euróért olyan vízumhoz juthassanak, amely öt évre korlátlan számú belépést tenne lehetővé Magyarországra. Lapunk úgy tudja, ezzel szemben Ukrajna továbbra is szeretné elérni, hogy hazánk ingyenesen tegye lehetővé a vízum kiváltását, cserébe Kijev nem vezetne be vízumkényszert a magyar állampolgárokkal szemben. Az utóbbi megoldást szorgalmazza a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) is. Brenzovics László, a szervezet alelnöke elmondta: a kárpátaljai magyar közösség számára a díjtalan vízum lenne méltányos megoldás, s ennek külpolitikai akadálya sem lehet, mivel Ukrajna már kötött ilyen tartalmú megállapodást Lengyelországgal.

Ezzel párhuzamosan az érintett ukrajnai és szerbiai magyar közösség politikai szervezetei eltérően ítélik meg azt a - részben magyar ihletésre született - brüsszeli elképzelést. A készülő közösségi jogszabály - bizonyos korlátok között - 50 kilométeres mélységig tenné lehetővé a kishatárforgalmi jogosultságot. A KMKSZ egyértelműen üdvözli a brüsszeli terveket. Ezzel szemben a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDK) attól tart, hogy az intézkedés hatására megbomlik a határok mentén található magyar többségű falvak etnikai egyensúlya, mivel fennáll a veszély, hogy a gyakori határátkelésben érdekelt szerb állampolgárok nagyobb számban a határ menti térségbe költöznek majd a kedvezmény megszerzése érdekében, ezért a szervezet továbbra is a kettős állampolgárság bevezetését szorgalmazza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.