Temetik a stabilitási paktumot
Az uniós stabilitási paktum halotti bizonyítványaként értékelik megfigyelők a francia kincstárügyi miniszter, Alain Lambert kijelentését, amely szerint 2006 előtt nem tudják a 3 százalékos küszöb alá csökkenteni az államháztartás hiányát. Párizs a tavalyi év után az idén is szinte biztosan megsérti ezt a szabályt, és az utóbbi hónapokban egyre valószínűbbé vált, hogy a következő néhány évben sem lehet érdemi javulásra számítani.
Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök és kormányának tagjai régóta a kritériumok rugalmas értelmezése érdekében lobbiznak Brüsszelben, mindeddig kevés sikerrel. Most azonban úgy látszik, az unió végül feladja a fiskális szigort. A Reuters jelentése szerint bizottsági források jelezték: vizsgálják annak lehetőségét, hogy a francia túlköltekezés felett - a paktumban is szereplő "különleges körülményekre" való hivatkozással - szemet hunynak, és ezzel Párizs mentesülhet a jelentős összegű bírság megfizetése alól.
A szabályok egyelőre csak a "rendkívüli körülmények" fogalmát tisztázzák, és világos, hogy ilyenekre nem hivatkozhat Franciaország. A "különleges körülmények" fogalmát éppen most próbálják pontosítani Brüsszelben - lehetőleg úgy, hogy az Párizs számára is kiskaput kínáljon. Az engedékenységnek azonban ára van: ha a jövő évi büdzsé nem tesz tanúságot jelentős önmegtartóztatásról, a Raffarin-kormány nem számíthat kegyelemre.


