Vendégváró országrész
Borsod-Abaúj-Zemplén ismertségének növelése, kulturális, művészeti és természeti értékeinek bemutatása, az idegenforgalom fellendítése céljából júliusban országos imázskampányt indítottak - tudtuk meg Gyárfás Ildikótól, a megyei közgyűlés elnökétől. Az "Egy világ, amely megajándékoz a szabadsággal" szlogenű kampány megszólította az embereket. A kampánynak egy olyan beidegződést is sikerült eloszlatnia, amely már évtizedek óta azt sugallta, a több tájegységből álló, de egy közigazgatási egységbe tartozó megyét nem lehet egy életérzéssel, közös imázzsal bemutatni.
A térségnek számtalan természeti csodája, szépsége, történelmi emléke van, de ezek ismertsége, látogatottsága nem elégséges. Gyárfás Ildikó szerint nemcsak arculatot szükséges formálni, a előítéleteket is le kell építeni. Kevesen tudják, hogy a megye területének több mint 13 százaléka védett természeti terület, ami a legnagyobb arány az országon belül. A megye határain évente több millió ember halad át, ám a kereskedelmi szálláshelyek ezt nem érzékelik, és a tartózkodási idő is viszonylag alacsony, átlagosan 2,3 nap. Ezért volt szükség arra, hogy a turizmusra az eddiginél jóval nagyobb figyelmet fordítsanak.
A kampány hatékonyságát mutatja, hogy a Medián közvélemény-kutató regisztrációja szerint az interneten jelentősen növekedett az északkelet-magyarországi régió és a megye iránti érdeklődés. Kitörési pont lehet a turizmus fejlesztése, mert az idegenforgalom a jövedelmezősége mellett új munkahelyeket is teremt. Ehhez szükség van a lakosság tudatformálására, a vendégvárók felkészítésére. Cél, hogy a turisták a későbbiekben visszatérjenek, s jó hírét vigyék a térségnek.
A kampánytól azt remélik, hogy az egy évszakos turizmust sikerül kitolni mind a négyre, hiszen a megye nem csak nyáron kínál programokat.


