Vizsgálat MOK-ügyben
Az egészségügyi minisztérium sajtótájékoztatójára vendégül hívták Vojnik Máriát, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnökét is. Ám Kökény Mihály politikai államtitkár azzal kezdte mondandóját: tájékoztatójuknak nincs köze a megüresedő egészségügyi miniszteri poszthoz. Ez annál inkább érthető volt, mivel a két szocialista politikus esélyes a hónap közepén megüresedő bársonyszék elfoglalására.
Az államtitkár és az elnök asszony azért találkozott tegnap a sajtó képviselőivel, hogy a Magyar Orvosi Kamarával (MOK) kapcsolatos kérdésekről mondjanak véleményt. Elsősorban arról, hogy a kormány - a MOK kérése ellenére - továbbra sem vonja vissza a parlamentben már megkezdett, az egészségügyi dolgozók és orvosok jogállásának egyes kérdéseiről szóló törvénytervezetet. Ám nyitottak arra, hogy a köztestület véleményét képviselői indítványokkal megjelenítsék a jogszabályban. Vojnik szerint több javaslatuk bekerült a tervezetbe.
Mivel az egészségügyi tárca törvényességi felügyelője a MOK-nak, bekérte a köztestület korábbi vezetőit leváltó s helyettük újakat választó rendkívüli küldöttgyűlés dokumentumait, közölte Kökény. Nem vonják kétségbe az augusztusi, rendkívüli közgyűlés döntéseit, ám szükség van bizonyos iratok pótlására. Például hiányzik az a dokumentum, amelyben a MOK alapszabálya értelmében a 750 tagú közgyűlés 10 százalékának kell kezdeményezni az elnök visszahívását. Ám törvényességi gond esetén nem az egészségügyi miniszter lenne a döntnök, ő csupán eljárást kezdeményezhet, a határozatot a független bíróság mondja ki. Az államtitkár szerint nem kezdeményezik a kötelező kamarai tagság eltörését, ám ez irányú igényt megfogalmazott már az orvostársadalom.
A MOK megyei és fővárosi szervezeteinek elnökei ma tárgyalnak arról, milyen eszközöket vegyenek igénybe az orvosi jogállásról szóló törvényjavaslat visszavonásához. (VG)


