BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bizottsági nem a terhelési díjra

Nemmel szavazott a környezetterhelési díj bevezetésére a képviselők többsége az Országgyűlés gazdasági bizottságában. A testület jelen lévő tagjai közül négyen szavaztak igennel, tizenöten ellene, öt tartózkodás mellett. A képviselők többsége úgy vélte, hogy a környezetterhelési díjak versenyhátrányt okoznának a magyar vállalkozásoknak. Jövőre az energiaadót, valamint a környezetterhelési díjak közül a levegő- és a vízterhelési díjat vezetnék be, a talajterhelésit 2005-től fizettetnék. A képviselők által elutasított környezetterhelési díjakból, az energiaadót nem számítva, a kormány 11 milliárd forint költségvetési bevételt remél a jövő évben. A befolyó összeg nem kerülne automatikusan a környezetvédelmi tárcához, ám az előkészítők szándékai szerint az ökoadó önmagában csökkentené a környezetterhelést, mivel az érintett vállalkozásokat arra ösztönözné: szennyezést csökkentő beruházásokat hajtsanak végre, hogy kevesebb díjat kelljen befizetniük. A bizottság jövő kedden ismét tárgyal a javaslatról, mivel az előterjesztőket tegnap egyedül a Pénzügyminisztérium képviselte, a két másik érintett tárca: a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium illetékesei nem voltak jelen. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.