BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hosszú távú célok a büdzsében

Jelentős megtakarításokra lesz szükség a költségvetési intézményeknél ahhoz, hogy a jövő évi büdzsében tervezett elő-irányzataikat teljesíteni tudják - ismerte el László Csaba pénzügyminiszter tegnap, az Országgyűlés költségvetési bizottságában tartott beszédében.

A jövő évi törvényjavaslatokról elmondta: az kifejezetten javítja a versenyképességet. Csökken a társasági adó kulcsa, valamint nő az eva bevételi határa. Kiemelte a meghirdetett jóléti reformok folytatását, példaként említette a családi pótlék emelését, valamint az ingyenes tankönyvjuttatás részleges bevezetését.

A jövő évi büdzsé egyébként több újdonsággal is szolgál - mondta -, így megjelennek benne a hosszú távú versenyképességi célok.

Az államháztartás hiánya az idén 4,8 százalék lehet, ami jövőre 3,8-re csökkenthető. Ez a mérték biztosíthatja, hogy jövőre az államadósság érdemben nem emelkedik.

Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke elmondta: az ÁSZ magas kockázatúnak értékeli a büdzsé társasági adóbevételi előirányzatát. (OG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.