így látja a piac

Kovács György



Budapest

Economics



A magyar gazdaság előreláthatólag 2003-ban 1996 óta a leglassúbb gazdasági növekedést fogja elkönyvelni: a GDP növekedése várhatóan 3 százalék körül lesz. Bár 2003 második felében már mutatkoznak kedvező jelek (főként a termelőágazatoknál), a gazdaság teljesítményét erősen befolyásolja a korábbi évek kedvezőtlen hatásainak áthúzódása (világgazdasági recesszió, költségvetési expanzió, bérpolitika). Ahhoz, hogy a magyar gazdaság vissza tudjon térni egy exportvezérelt növekedési pályára, több feltételnek is teljesülnie kell: folytatódnia kell a béralkalmazkodásnak és a fiskális kiigazításnak is, lehetőleg úgy, hogy prioritást élvezzenek a versenyképességet kedvezően befolyásoló intézkedések. A 2004-es költségvetés tervezete alapján az mondható el, hogy a tervezet ebbe az irányba mutat (erőteljes hangsúlyt fektet a vállalkozások pozíciójának javulására, a beruházások élénkítésére), de ha nem csak szigorúan versenyképesség szempontjából ítéljük meg a tervezetet, akkor kicsit árnyaltabb képet kapunk. A maastrichti kritériumokat is figyelembe véve a költségvetési hiány csökkentése önmagában kedvező (erre a gazdasági és monetáris unióhoz való csatlakozási szándék nélkül is szükség lenne), de az intézkedéscsomag szerkezete (leginkább áfamódosítások) miatt ennek az infláció emelkedése lesz az ára. Ez sajnos önmagában megnehezíti a béralkalmazkodás végbemenetelét - ezért itt különösen fontos lenne az árszínvonal-emelkedés egyszeri mivoltának hangsúlyozása és a várakozásokban való megjelenésének elkerülése (ne alakuljon ki egy esetleges ár-bér spirál). Amennyiben a várakozások alkalmazkodnak és a bérköltség alapú korrekció folytatódik, akkor a költségvetési kiigazítás sikeresen megvalósíthatja azt, hogy a gazdasági növekedésnek és a fiskális korrekciónak inflációs áldozata a kezelhető kereteken belül maradjon. Ezzel pedig a gazdaság egy komoly lépést tehetne az egyensúlyi növekedési pályára állás terén.



Duronelly Péter



Budapest

Alapkezelő



Egy nap is elég volt ahhoz, hogy a nyilvánosságra hozatal után máris sokan "megszakértsék", megkritizálják a jövő évi költségvetésről szóló 626 (!) oldalas előterjesztést. Az elemzések és bírálatok nagy része numerikus természetű volt, mint például, hogy az újraelosztás (azaz a kiadások GDP-hez mért arányának) számottevő csökkentése nélkül nem lehet megszorításról beszélni, hogy az önkormányzatok működése lehetetlenedik el az erre irányuló 2004-es keret elfogadásakor, illetve hogy a hiány módosuló finanszírozási stratégiája mit jelent a kötvénypiacok számára. A számok persze fontosak, de ha túl sokat turkálunk bennük, alkalmasint elvétjük a lényeget. Ez pedig az, hogy a költségvetés maga elsősorban nem ok, hanem következmény: a gazdaság, a közigazgatás, az ellátórendszerek szerkezete, működése alapvetően determinálja a kiadások és a bevételek nagyságát és struktúráját. Valóban szükség van kisebb hiányra, kisebb államra, kisebb államadósságra, de vegyük tudomásul, ezt a Pénzügyminisztérium egyedül soha nem fogja összehozni. További reformokra, sőt, akár "alrend-szerváltásokra" is szükség lenne, például az egészségügyben, az oktatásban, a mezőgazdaságban és a gazdasági-társadalmi környezet sok egyéb területén ahhoz, hogy a költségvetés ott és akkor annyit költsön, amennyi szükséges. Ez az "alrendszerváltás" a kormány és a koalíciós pártok felelőssége, de egyelőre nem látszik az az erős akarat, ami nemcsak az államháztartás egyensúlyának megteremtése miatt szükséges, hanem ahhoz is, hogy kimozdítsa az országot arrról a holtpontról, amiben immáron két éve toporog, és ismét a régió gazdasági élmezőnyébe repítse

vissza. Ehhez egy középtávú gazdaságpolitikai, sőt, gazdaság- és társadalomfilozófiai koncepció lenne szükséges, amivel eddig a kormány, valamint a mögötte álló koalíciós pártok nem álltak elő. Az államháztartási egyenleg ebből a szempontból másodlagos; nem is lehet más, ha ő maga nem ok, hanem következmény.