A piaci szereplőknek, a bankoknak és a vállalkozói érdekképviseleteknek sikerült megállapodniuk, így jövőre lendületet kaphat a vállalkozói alapú bérlakásépítés. A tervek szerint ugyanis a bérlakások építését vállaló gazdasági társaságok is igénybe vehetik a 6 százalékos kamatozású kedvezményes lakáshitelt, s hogy meg is térüljön a befektetésük, piaci lakbért szedhetnek. Ehhez kapcsolódik az állami lakbértámogatás, melyet - egyelőre csak szűkebb körben és kísérleti jelleggel - jövő januárban vezetnek be. A Lakásügyi Tanácsadó Kollégium elfogadta a tervezetet, most folyik a részletek kidolgozása - mondta lapunknak Csiha Judit, a kollégium vezetője.
A Belügyminisztériumban modellszámítások készülnek arra, hogyan lehet minden rászorulót bevonni a rendszerbe, tehát azokat is, akik régebbi önkormányzati vagy magánbérlakásban laknak - tette hozzá. A cél azokat támogatni, akik önálló jövedelemmel rendelkeznek, havonta rendszeresen tudnak fizetni, de a piaci lakbér meghaladja a család teljesítőképességét.
A támogatandó bérlők körét az igények mérlegelését követően a helyi önkormányzat határozza meg. A helyhatóságok közül azok kapcsolódhatnak be a rendszerbe, amelyeknek van saját forrásuk a rájuk eső lakbérhányad kifizetésére.
Az elképzelések szerint a bérlakásban élő családnak a havi nettó összjövedelme 15-20 százalékát kellene kifizetnie. A saját hányad és a tényleges lakbér közötti különbözetet pedig fele-fele arányban fedezné az állami és az önkormányzati segítség. (Mivel ebben az esetben nem szociális családgondozásról van szó, az említett hányadot mindenképpen állniuk kell az érintett családoknak.) A jelenlegi számítások szerint a bérlő saját része nem lehet kevesebb négyzetméterenként 300 forintnál. Átlagos, 50 négyzetméteres lakás esetében tehát 15 ezer forint jutna a bérlő családra, a fennmaradó részen osztozna a költségvetés és az önkormányzat. De hogy mekkora a még támogatható lakbér összege, azt külön szabályozzák. A mérték mindenképpen függ attól, hogy városban vagy egyéb településen van-e a lakás, régi vagy új építésű házban található-e, magánkézben van-e, vagy önkormányzati tulajdonban.
Akkor tekinthető reálisnak a piaci lakbér, ha fedezi a lakás működésével kapcsolatos költségeket, az esetleges hitel törlesztőrészleteit, alapot teremt a későbbi felújításhoz, ugyanakkor egy szolid nyereséget is biztosít. Ily módon a vállalkozónak 8-12 év alatt térülhet meg a befektetése.
A programra a költségvetésből egyes számítások szerint jövőre 10,3 milliárdot lehetne költeni, ez 32 000 bérlakás bevonását jelentené. 2006-ra, amikor már az elképzelések szerint 144 ezer család kapcsolódhat a rendszerbe, a program fenntartásához szükséges összeg 46,5 milliárd forintra nőhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.