BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megtorpant tavaly a cégek bevételnövekedése

Stagnáló bevételi, de jelentősen javuló eredménymutatók jellemzik Magyarország 200 legnagyobb árbevételű cégét. A Figyelő tegnap megjelent top 200-as listáját az idén is a Mol és az Audi vezeti.

A kétszáz legnagyobb árbevételű magyarországi vállalkozás közé kerüléshez tavaly a 2001-hez hasonlóan elég volt a 18 milliárdos árbevételi szint - derül ki a Figyelő tegnap megjelent Top 200 kiadványából. A cégek bevételeinek növekedése tehát egyértelműen megtorpant: az első tízből mindössze három vállalat tudott nagyobb forgalmat elérni tavaly, mint egy esztendővel korábban.

A kétszázas mezőny összesített bevétele pedig az inflációval közel azonosan, 5,4 százalékkal hízott. Mindezek alapján a lista cégei a kettős könyvvitelű hazai társaságok árbevételének 41,4, saját tőkéjének 42 százalékát adják.

A forgalommal ellentétben jelentősen javult az egy évvel korábbihoz képest a vállalkozások jövedelemtermelő képessége. Az összesített adózás előtti eredmény 30 százalékkal, 760 milliárd forintra emelkedett. Ezzel a kétszázas hazai elit klub részesedése 45 százalék lett, míg az arány az adózott profitot tekintve 47, az üzemi teljesítményt nézve viszont csak 43 százalékos.

Ez - figyelembe véve a bevételekből elért kisebb részesedést - az országos átlagnál alacsonyabb adóterhelést és árnyalatnyival jobb hatékonyságot sejtet. Ez utóbbit és a tőkeintenzívebb technológiák alkalmazását támasztja alá az is, hogy a kettős könyvvitelű cégek alkalmazottainak alig 22,3 százaléka dolgozik a kétszáz legnagyobbnál.

Az élen - ahogy 1991-es megalakulása óta mindig - továbbra is a Mol Rt. áll, míg az Audi Hungaria Motor Kft. immár öt éve második. A harmadik helyet ezúttal a Flextronics Kft. szerezte meg, mivel a korábbi bronzérmes Philips Magyarország Kft. jókora forgalomesése miatt az ötödik helyre csúszott vissza.

A lista értékét valamelyest csökkenti, hogy több prominens cég az idén is elzárkózott az adatközléstől. A tavaly nyolcadikként debütáló Nokia Komárom Kft., a Sony Hungária Kft. és a Benetton Kft. például ezúttal saját kérésére teljes egészében kimaradt a rangsorból, holott az abban szereplő számok elvileg a cégbíróságokon bárki számára hozzáférhetőek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.