Módosított támogatási feltételek
Az érdeklődés, a támogatások gazdaságosságának figyelése mellett a szakmai érdekképviseletekkel való párbeszéd is közrejátszott a módosításban ? mondta lapunknak Erdősi Péter, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főigazgatója. Így hosszabbította meg a tárca a pályázatok szeptember 30-i beadási határidejét is másfél hónappal.
A szükséges keretet átcsoportosítással, illetve az előirányzatok büdzsében meghatározott túllépési lehetőségével biztosítják.
Az idei Smart-pályázatok értékelésének első fordulójában a támogatási döntés alsó határát a tavalyi 46,9-es átlagpontszámban határozták meg. Ezt a küszöböt az elmúlt évben a kedvezően elbírált és a forráshiány miatt elutasított, de a kiírásnak megfelelő pályázatok pontszámai átlagának megfelelően alakították ki. A mostani - második idei - bírálati fordulóban azonban úgy döntöttek, hogy aki ettől kevéssel (maximum tíz százalékkal) marad el, azaz 42,2 pontot ér el, a tárcaközi bírálóbizottság támogatásra javasolja a miniszternek.
Ennek megfelelően a bizottság ezúttal a pályázatok közül 24 versenyképes beruházás (Smart-1) összesen 1,93 milliárd forint, valamint egy regionális vállalati központ (Smart-2) kialakításának százmillió forintos igényét ítélte támogatásra érdemesnek. Az előbbiek közül négy a tízszázalékos sávszélesítésnek köszönheti elfogadtatását. A versenyképes beruházások támogatására eddig összesen 139 beadvány érkezett, 10,21 milliárdos összigénnyel. A bizottság a június végi első fordulóban a május végéig beérkezett pályázatokat értékelte. Javaslata alapján 13 pályázat 1,24 milliárd összigénnyel került elfogadásra, tízet utasítottak el, igényük 0,76 milliárd forint. További négy - a kiírásnak mindenben megfelelő, a támogathatósági ponthatártól maximum 10 százalékkal elmaradó - pályázat döntést elhalasztó értesítést kapott. Ezek a mostani - augusztus végéig beérkezett - pályázatok második bírálati fordulójában a támogatásra javasoltak közé kerültek, így a reményfutamosokkal együtt 24 versenyképes beruházás 1,93 milliárd forint igényét javasolták támogatásra. Az ezúttal elutasított tíz beadvány 0,98 milliárdot igényelt.
A regionális központok kialakítására idén kilenc pályázat érkezett, 0,9 milliárdos igénnyel. Az első fordulóban egyet hagytak jóvá, százmilliós támogatással. Hasonló javaslat született a második fordulóban, de ezúttal egy pályázó ugyancsak százmilliós igényét elutasították.
A tenderek elfogadásáról a végső szót a gazdasági miniszter mondja ki. Erre várhatóan a hónap közepéig sor kerül. Ha áldását adja a bizottsági javaslatokra, akkor a Smart-1 kiírásakor rendelkezésre álló közel 3,4 milliárdos keretéből a két fordulót követően 3,17 milliárd talál gazdára, a Smart-2 600 milliós keretéből pedig 200 millió forint. Hátravannak azonban a szeptember 1-jétől november 15-ig bejövő pályázatok, így minden bizonnyal szükség lesz pluszkeretre.


