Nem éri meg becsületesnek lenni?

Több mint másfél év telt el az Enron-botrány és jó egy esztendő az annak tanulságain alapuló amerikai Sarbanes-Oxley-törvény kiadása óta. A pénzügyi botrányok azóta örvendetes módon megritkultak, ugyanakkor a piacok nem felejtenek - a vállalatirányítás kérdései ma fontosabbak a felső vezetők és a befektetők számára, mint valaha. Az Economist Intelligence Unit (EIU) most közzétett felméréséből kiderül: a vezérigazgatók ma jóval több időt és pénzt fordítanak arra, hogy a cégüknél zajló folyamatokat figyelemmel kísérjék, mint egy évvel ezelőtt, és a jövőben tovább szeretnék növelni ezt az arányt. A fokozott figyelemnek köszönhetően nagy részük úgy gondolja, hogy jobban átlátja az eseményeket, és jobb döntéseket tud hozni.

A részvényesek eközben egyre aktívabbak, egyre inkább igyekeznek átlátni, sőt befolyásolni a cégnél zajló folyamatokat; az utóbbi időben például több nagyvállalat - így a Tesco és a GlaxoSmithKline - részvényesei is hallatták hangjukat az igazgatói fizetések ügyében. Az EIU felmérése szerint a felső vezetők háromnegyede tapasztal növekvő aktivitást a tulajdonosok részéről. A vállalaton belül is egyre szigorúbb ellenőrzés alatt áll a felső vezetés. Az igazgatótanácsok és a felügyelőbizottságok a korábbinál több jogot gyakorolnak, így a legtöbb vezérigazgató "rövidebb pórázon van", mint néhány évvel ezelőtt. A cégek arra is törekszenek, hogy átláthatóbbak legyenek - vonatkozik ez mind a pénzügyi kimutatásokban, mind az internetes honlapokon szereplő információmennyiségre.

Miközben az EIU által világszerte megkérdezett 310 felső vezető szerint a vállalatirányítás fontossága növekszik, abban is szinte teljes az egyetértés, hogy az e téren elért eredményeket mindeddig nem sikerült "készpénzre váltani". A válaszadók 80 százaléka szerint a változások nem voltak hatással a cég bevételeire, jóllehet meggyőződésük, hogy a vállalatirányítás javítása elvben növeli a társaság piaci értékét. Ezt azonban a piaci adatok mindeddig nem támasztják alá - hangsúlyozza a londoni kutatóintézet. A vállalati szféra iránti lakossági bizalom pedig sem az Egyesült Államokban, sem Nyugat-Európában vagy Japánban nem tért vissza a számviteli botrányok előtti szintre.

Szakértők kétféle módon magyarázzák a reformokra fordított energia és a kimutatható eredmények között tátongó szakadékot. Egyfelől lehetséges, hogy a vállalatok erőfeszítései pusztán a törvényhozók és a szabályozó hatóságok követelményeinek kielégítését célozzák ahelyett, hogy valódi, mélyreható vállalatirányítási reformokat hajtanának végre. Minden részletkérdést a legterjedelmesebb számviteli kódex sem tud szabályozni, és aki kiskaput keres, az mindig talál - vagy ahogy az egyik ausztrál bankvezér fogalmaz: nem lehet előírni, hogy jó legyél. A másik probléma, hogy a vállalatirányítás terén tett erőfeszítések nem is mindig láthatóak. A befektetőknek adatokra van szükségük egy cég megítéléséhez, míg a feladatkörök megosztása, az ellenőrzési jogosítványok és egyéb jellemzők inkább csak leírhatók, nem számszerűsíthetők.

Óvatosságra int a vállalatirányítás reformjával kapcsolatban az is, hogy a hatáskörök megosztása, az ellenőrzési szintek szaporítása és a beszámolási kötelezettség kiterjesztése rengeteg energiát elvesz a cégvezetéstől, és visszafogja annak kockázatvállaló hajlandóságát. Öszszességében persze kevesen vonják kétségbe az elmúlt egy-másfél évben tett erőfeszítések indokoltságát; az irány jó, csak meg kell találni annak módját, hogy ez kézzelfogható eredményekhez vezessen. Az egyre izmosodó "governance industry" - a vállalatirányítási tanácsadással, illetve a cégek ilyen szempontú értékelésével foglalkozó ágazat - feladata megtalálni annak módját, hogy a befektetők számára is mérhetővé váljon ez a mindeddig igencsak homályos terület. A cégeknek pedig "csupán" annyi a dolguk, hogy - a felső vezetés ellenállását és más gátló tényezőket legyűrve - következetesen alkalmazzák a korszerű vállalatirányítás elveit.