BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszaesett az export

Nem tudták növelni bevételeiket tavaly - a korábbi évek kimagasló dinamikájával ellentétben - Fejér megye gazdasági társaságai. A 2366 milliárd forint együttes bevétel folyó áron 10,6 százalékkal elmarad a bázisévitől - derült ki a 2002. évi társasági adóbevallásokból.

Több mint 13 ezer társasági- és osztalékadó-bevallás benyújtására kötelezett vállalkozás van Fejér megyében, ezek száma 7 százalékkal meghaladja az előző évit, s az ország társas vállalkozásainak 3,2 százalékát teszik ki. Schmidtné Kocsi Ibolya, az APEH Fejér Megyei Igazgatóságának főosztályvezető-helyettese elmondta, hogy az első húsz legnagyobb nettó árbevételt elért vállalkozás 64 százalékkal részesedett az összes megyei árbevételből.

A nettó árbevétel 50-50 százalékban oszlott meg az export és a belföldi értékesítés között. (2001-ben ez az arány 43:57 volt az export javára.) Ugyanakkor tavaly a megye exportja csaknem 23 százalékkal esett vissza, míg a belföldi értékesítés 2 százalékkal nőtt.

A Fejér megyei vállalkozások adózás előtti eredménye 38,4 milliárd forint negatívumot mutatott 2002-ben, szemben az egy évvel korábbi 50,2 milliárdos pozitív eredménnyel. E mutatók kedvezőtlen alakulására elsősorban a Fejér megyében meghatározó súllyal jelen lévő feldolgozóipar volt jelentős hatással. E társaságok 2001-ben több mint 100 milliárd forint nyereséget értek el, ez tavaly alig a felére zsugorodott. Ugyanakkor az elkönyvelt veszteségtömeg 80 milliárdról 112 milliárdra nőtt ezen időszak alatt. Az adózás előtti nyereségnél az első húsz cég együttesen az összes megyei nyereség felét produkálta, ugyanakkor a húsz legveszteségesebb együtt a negatív eredmény 93 százalékát mutatta ki.

Kismértékben ugyan, de nőttek - 3,5 százalékkal - a tőkebefektetések a megyében. A vállalkozások 2002. évi jegyzett tőkéje 242 milliárd forint volt. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.